A telefon a hétköznapjaink és sok esetben a munkánk „szerves” részévé vált az elmúlt 20 évben. Ezért sem mindegy, hogy hogyan vigyázunk rá!

2024.09.16. – Sajnos bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, mind az Android, s mind az iOS készülékek sebezhetők. Persze, ha körültekintőek vagyunk és rendeltetésszerű környezetben van használva a telefon, megelőzhetjük a komoly károkat. Ezt elsősorban úgy tehetjük meg, hogy nem töltünk le olyan programot a mobilunkra, aminek nem ismerjük a gyártóját. Itt egyébként a legtöbb indie-fejlesztésre is gondolok. Míg ezek 98%-ban biztonságosak lehetnek a Play Áruházon, vagy App Store-on keresztül, nem biztos, hogy megérik a kockázatot. Hiszen csak egyszer nyúlunk bele valami kellemetlenbe, akár a banki adataink is bánhatják, ami komoly tragédiához vezethet. Ám sajnos a rosszakarók nem csak ilyen jellegű információkra és adatokra vadásznak. Az okok között ott lehet a kémkedés, vagy a kormányzati megfigyelés is.

Mit akarnak?

telefon

Egy kémprogram (spyware), ami állandóan figyel és lopja az adatainkat, két módon kerülhet a készülékünkre. Az egyik, hogy egy biztonsági sérülékenységet kihasználva észrevétlenül települ. Ezzel sok esetben nem nagyon tudunk mit tenni, szintén marad a körültekintés és a fórumok olvasása. A másik lehetőség a felhasználók figyelmetlenségét használja ki. Ha kapunk például egy furcsa SMS-t ismeretlen forrásból, s rákattintunk a szövegben lévő linkre, máris szabad utat biztosíthatunk egy kémprogramnak. Teljesen mindegy, hogy melyik eshetőségbe szaladunk bele, egyik sem kellemes. A potenciális károk miatt sem, de azért sem, mert egy ilyen kiépült kémprogramot nehéz eltakarítani.

A téma szakértői, Craig Lurey, Cindy Murphy és Russel Kent-Payne a Reader’s Digestnek korábban elmondták, három tipikus jele van annak, ha kémprogram dolgozik a telefon szoftverében. Az egyik ilyen jel, hogy a készülékünk irreálisan gyorsan merül és túlmelegszik. Ez annak a jele, hogy valami akkor is erőteljesen dolgozik rajta, amikor mi hozzá sem érünk. A második jel, hogy szokatlan SMS-ek bukkannak fel a mobilunkon, akár olyan formában, mintha mi magunk írtuk volna őket. Holott pontosan emlékszünk, hogy ilyesmi nem történt. A harmadik pedig a szokatlanul magas adatforgalom. Ha pár nap alatt lenullázzuk a meglévő mobilinternet adatunkat, az erősen arra utal, hogy valami állandóan internetet zabál az eszközön. Ez a legrosszabb esetben sajnos egy kémprogram lehet, ami állandóan kommunikál a szerverével.

Benyelni egy kémprogramot sem a világ vége

kémprogram

Ha beütött a baj, akkor természetesen az a cél, hogy minél gyorsabban eltüntessük a káros programot a telefonunkról. Ennek több lehetősége is van, végső lépésként itt szokták azt ajánlani, hogy állítsunk vissza mindent a gyári állapotára. De addig, amíg ezt a drasztikus lépést választjuk, szerencsére még vannak alternatívák. Jó esetben egy egyszerű rendszerfrissítés is meg tudja oldani a problémát. Ha tisztában van az operációs rendszer üzemeltetője a fenyegetéssel, az új frissítés célzottan kinyírhatja az adott kémprogramot. Vannak olyan káros programok, amik applikáció formájában települnek és dolgoznak. Itt a szóban forgó appot érdemes törölni először és megvizsgálni, hogy javult-e a helyzet. Az applikációs boltokban több ismert fejlesztőtől származó víruskereső app is megtalálható, ezek is képesek rendesen átkutatni a készüléket és megszabadulni bizonyos kémprogramoktól. Ha valaki használ iCloud-tárhelyet, érdemes megnézni, hogy milyen felhasználók vannak hozzákötve. Ha egy ismeretlen forrás is feltűnik, azt érdemes azonnal törölni a listáról. Sok hacker szereti magát csöndben hozzáadni a felhasználólistához, hogy állandó hozzáférésük legyen az újabb fájlokhoz is.

Ám minden a bevezetőhöz vezethető vissza. A legtöbb ilyen eset megelőzhető, ha nem kattintunk ismeretlen linkekre, vagy válaszolunk ismeretlen forrásból érkező SMS-ekre. Valamint semmiképpen ne adjunk meg személyes adatokat a telefon appiláción keresztül, de még hívásban ismeretlen, magát hivatalos személynek kiadó személynek se. Ilyesmit ugyanis ténylegesen hivatalos személy sosem kérhetne tőlünk!

 

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Ezt olvastad már?

Eldőlt: Emmy szerint ezek most a legjobb sorozatok, amiket nézhetsz

×