Mostantól már Counter-Strike 2-ben is elfut a Paint - Így próbálhatod ki
A Counter-Strike 2 pályakészítői nem igazán ismernek lehetetlent. Az új fejlesztői segédprogramoknak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg.
A Counter-Strike 2 pályakészítői nem igazán ismernek lehetetlent. Az új fejlesztői segédprogramoknak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg.
A Counter-Strike 2 pályakészítői nem igazán ismernek lehetetlent. Az új fejlesztői segédprogramoknak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg.
2024.09.14. – A Counter-Strike 2 szépen lassan elérkezik a megjelenésének első évfordulójához. A Valve közel fél évnyi zárt teszt után, 2023. szeptember 27-én váltotta le a korábbi klienst, a CS:GO-t. Az elmúlt hónapokban szinte minden hétre jutott kisebb-nagyobb CS2 frissítés. Azt azonban hazugság lenne mondani, hogy a játék kész állapotban tetszeleg. Gondok vannak a csalásvédelemmel, gondok vannak a sub-tick rendszernek és bizony a játékmotor is tud érdekességeket produkálni. Még jó pár frissítés kell ahhoz, hogy valamennyire késznek lehessen nyilvánítani a Counter-Strike 2-t.
E
A Valve a korábbi Counter-Strikre korszakváltásokat meghazudtolva, a CS:GO helyére és nem mellé érkeztette az új klienst. Ennek is megvolt azonban az oka. A játékosok megtarthatták a teljes CS:GO raktárukat, az összes skinjüket használhatják a friss játékban is. A CS:GO köré olyan gazdaság épült fel, melyet még az óriáscég sem akart összedönteni. Ennek köszönhetően a Workshop rendszert sem kellett átalakítani, rengeteg közösségi pálya készült az elmúlt időszakban. A rengeteg, valóban remek alkotás mellett vannak olyan helyszínek is, melyek a szórakozást garantálják.
🎨 Paint is in #CS2 now (kek)
Mapmaker 🏴 @Lillykyu created a map that has all the basic functions of the standard drawing program pic.twitter.com/Q9aekeisxG
— CSGOCatalog (@csgocatalog) September 12, 2024
Azt már régóta lehet tudni, hogy a Counter-Strike 2 pályakészítője jóval szabadabb kezet ad, mint a korábbi változat. 2024 szeptemberében azonban a népszerű pályagyáros, Lillykyu továbbgondolta az eddigi ötleteket is. Gyakorlatilag egy teljesen használható Paint felületet hozott létre egy mapba csomagolva. Az összes elvárt és alap funkció működik, azaz a színváltás is gyerekjáték, ahogy bizony az ecsetek lecserélése sem okozhat gondot. Mindezt pedig néhány Counter-Strike 2 specifikus eszközzel is megtoldotta a CS Paint megalkotója. A CS2 mapot bárki kipróbálhatja, ha felkeresi a map dedikált, Steam Workshop aloldalát.
Van mivel várni a Pro érkezését – ez eddig a 10 legjobb PS5 exkluzív