Ha igaz a most megszellőztetett dátum (és a forrás elég betonbiztosnak számít), akkor még ebben a hónapban láthatjuk, mire készül a PlayStation.

2024.09.13. – Eddig megbízható, sokat bizonyított PlayStation bennfentes szivárogtatta ki a következő State of Play esemény dátumát, ami az elmondottak alapján szeptemberben, még a Tokyo Game Show előtt megtörténik. Az elmúlt hetekben több hiteles forrás is arról számolt be, hogy a Sony ebben a hónapban nemcsak a PS5 Pro-t fogja leleplezni, hanem egy új prezentációt is tart. Mivel a PS5 Pro bemutatása megtörtént, a rajongók figyelme most már természetesen a szeptemberi State of Playre irányul.

Habár a Sony hivatalosan nem közölte a terveit, egy lehetséges dátumot halványan, ceruzával már belekarcolhatunk a naptárba.

A Game Mess Mornings minapi adásában a PlayStation témában mindig jól értesült Jeff Grubb újságíró azt nyilatkozta, hogy a sokak által várt State of Play eseményre „körülbelül 12 nap múlva” kerül sor. Nem nevezett meg konkrét időpontot – mivel a Sony tervei változhatnak -, de ha a jóslata helyes, akkor a közvetítés szeptember 24-én, kedden, éppen és pontosan két héttel a PS5 Pro bemutatója után lehet. Az esemény ezzel még a 2024-es Tokyo Game Show előtt lezajlana (amelyen persze a PlayStation szintén képviselteti magát).

Szinte biztos, hogy hamarosan jön a State of Play

Korábban már mondtam, hogy a State of Play még ebben a hónapban érkezik. Valószínűleg nagyjából 12 nap múlva lesz, vagyis körülbelül 12 nap múlva számíthatunk egy State of Play-re, nem pedig egy [PlayStation] Showcase-re” – magyarázta a GameSpot YouTube-csatornáján publikált műsorban Grubb. Tegyük hozzá: a korábbi évek tapasztalatai alapján is minden jel arra mutat, hogy a Sony szeptemberben mindenképpen megtartja a State of Playt. Még ha a Grubb által jelzett dátum nem is teljesen pontos, a PlayStation már öt éve minden egyes szeptemberben tart egy eseményt – vagy State of Playt vagy Showcase-t. Jelenleg semmi okunk sincs azt feltételezni, hogy pont ebben az évben másképp’ járnának el és kihagynák az egyébként is hagyományos alkalmat.

Gábor János

És ezt láttad már?

Van mivel várni a Pro érkezését – ez eddig a 10 legjobb PS5 exkluzív

×