Ian McKellen visszatérhet Gandalfként az új Gyűrűk Urában
Az új Gyűrűk Ura filmek alkotógárdája semmiképp sem hagyná ki Gandalfot a történetből, akit szerintük sem alakíthat más, mint a legendás Ian Mc Kellen.
Az új Gyűrűk Ura filmek alkotógárdája semmiképp sem hagyná ki Gandalfot a történetből, akit szerintük sem alakíthat más, mint a legendás Ian Mc Kellen.
Az új Gyűrűk Ura filmek alkotógárdája semmiképp sem hagyná ki Gandalfot a történetből, akit szerintük sem alakíthat más, mint a legendás Ian Mc Kellen.
2024.09.03. – Van Gyűrűk Ura Gandalf nélkül? Az Amazon szerint van, hiszen a szürke mágus – egyelőre – nem tűnt még fel a Szauron felemelkedéséről szóló sorozatban, a Warner azonban úgy tűnik, hogy semmiképp sem mellőzné az öt istar egyikét a már gőzerővel készülő új Gyűrűk Ura filmjeiből.
Az új film egészen prominens alkotógárdát sorakoztat fel: a produceri feladatokat Peter Jackson látja el, míg az írással Phoebe Gittins és Arty Papageorgiou mellett az eredeti trilógia társszerzői: Fran Walsh és Philippa Boyens lettek megbízva, a rendezői székbe pedig az egykor Gollamot alakító ikon, Andy Serkis ülhet. A díszes kompánia, a szövetség azonban egy újabb legendás taggal bővülhet, Szürke Gandalffal, akit olybá tűnik senki más nem alakíthat, mint Ian McKellen.
Az alkotók legalábbis abban bíznak, hogy McKellen visszatér majd az ikonikus szerepébe miután hivatalosan is felkérték rá. Mindez pedig már nyílt titok, miután a színész a The Big Issue-nak bármiféle sejtelmes titkolózást és ködösítést mellőzve elárulta, hogy megkeresték őt az új filmekkel kapcsolatban.
„Csak annyit árultak el nekem, hogy lesznek még [Gyűrűk Ura] filmek, és Gandalf is benne lesz, ezért remélik, hogy én fogom őt alakítani”.
„Mikor? Még nem tudom. Hogy mi a forgatókönyv? Még nincs megírva. Szóval, jobb, ha sietnek” – tette hozzá a 85 éves McKellen, aki egy sérülés miatt épp kényszerpihenőn van, miután a Player Kings című darab londoni előadásán leesett a színpadról. A színész a tervek szerint leghamarabb 2025-ben állhat újra munkába, addig pedig egészen biztosan elkészül a Gollam és az Egy Gyűrű kereséséről szóló új Gyűrűk Ura-film forgatókönyve, amit aztán 2026-ban mutathatnak be a moziközönségnek.