Nem titok, hogy az elmúlt évtized egyik legikonikusabb Counter-Strike pályája Cache volt. Hamarosan pedig már Source 2 motor alatt is megpillanthatjuk.

2024.08.21. – A Valve legutóbb közel két hónapja, június végén módosította a Counter-Strike 2 pályák felhozatalát. Ezek azonban a versenyeken és a Premier játékmódban használandó mappoolba nem szóltak bele, hiszen közösségi alkotások voltak. A Valve hosszú évek óta szorosan együttműködik a pályák készítőivel, hogy minél tökéletesebb eredmények érkezhessenek a játékba. A Source engine pályakészítőjét sokan dicsérték, de a Source 2 Hammer Editor még erre is fényéveket ver rá. Az előző CS:GO érában azonban volt egy olyan pálya, mely ki tudott emelkedni a többi közösségi map közül. Ez pedig nem volt más, mint a 2013-as Operation Bravo keretein belül bemutatkozott Cache.

Cache tehát egy külsős Counter-Strike pálya volt, azaz nem a Valve designerei alkották meg. Ez volt az első külsős pálya, mellyel nem csak MM-en, de akár CS:GO Majorökön is találkozhattunk. Azóta sem sok pálya mondhatja ezt el magáról, egyedül Anubis tudta bővíteni ezt a sort . A pályát FMPONE alkotta meg, a helyszín atmoszféráját pedig Pripyat illette. Ha jól megfigyeljük például a fenti videókat, akkor a háttérben többször is felsejlik a Csernobili atomerőmű. 2019-ben aztán Vertigo érkezett Cache helyére. Abban az évben jelentkezett FMPONE egy átalakított verzióval, ám az nem nyerte el a közösség tetszését.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Most már Cache csati szobáját és a középső területeit is megpillanthatjuk

FMPONE augusztus 21-én újabb képeket töltött fel a készülő pályáról. A külső mid, A és B lerakók után ezúttal két helyszínt is megpillanthattunk közelebbről. Két képet kaptunk a magyarok által csak csati szobaként hívott területről, de a középen található raktárról is érkezett egy screenshot. Jelenleg kiadási dátumról nem érdemes beszélni, nagy eséllyel jó pár hónapos tesztelési fázis előzheti majd meg azt. Az azonban biztos, hogy a vártnál gyorsabban haladhat a pálya újraalkotása, talán már 2024 végén kipróbálhatják a játékosok az első játszható verziót. 

Ezt olvastad már?

Nem megy ki a fejedből? – Tudósok kitaláltak valamit a dallamtapadás ellen

×