A Samsung júliusi eseményén többeket is meglepett, hogy az Apple termékeire hasonlít az új, Ultra óra és a fülhallgatók is.

2024.08.04. – Az Apple és a Samsung párharca hosszú évekre nyúlik vissza. Szinte folyamatosa az adok-kapok a két cég között. A színfalak mögött azonban az Apple rengeteg alkatrészt az óriáscégtől rendel, ide sorolhatjuk például a kijelzők egy részét is. Az azonban vitathatatlan, hogy két igazán nagy szereplőről beszélhetünk az iparágon belül. Mindkét cég széles portfólióval rendelkezik. Találhatunk tableteket, fülhallgatókat vagy épp okosórákat is az évente megjelenő telefonok mellett. A Samsung pedig bizony nyáron sem pihent, legutóbb júliusban jelentkeztek új kütyükkel.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

A Samsung 2024. július 10-re időzítette legutóbbi rendezvényét, a Galaxy Unpacked-et. Azt már lehetett sejteni, hogy nem a Galaxy S széria bővül majd, ám abban biztosak lehettek a rajongók, hogy igazi hardveresővel készül majd a gyártó. A Galaxy Z Fold6 és Flip6 mellett ekkor debütált a Buds3 és Buds3 Pro fülhallgató is. Ami azonban igazán megosztotta a közvéleményt, az a Samsung Watch 7 Ultra változata. Nem csak nevében hasonlított az Apple Ultra órájára, de a narancssárgás színvilágot is sikerült egy az egyben átvenni. 

A Samsung elnökének sem tetszik, hogy az Apple-t másolják

Samsung Watch Ultra vs. Apple Watch Ultra

Samsung Watch Ultra vs. Apple Watch Ultra

Úgy tűnik azonban, hogy a Samsung saját munkatársait is két táborra oszthatjuk fel. Az AjuNews kelet-ázsiai hírportál jelentése szerint a Samsung Electronics elnöke, Lee Jae-yong kifejezetten dühös az elmúlt hónapban bemutatott termékekre. Úgy gondolja, hogy talán egy kicsit tényleg túl sok ötletet merítettek a konkurenciától. Az óra mellett a Galaxy Buds kiegészítők is eldobták az eddigi, már-már egyedinek tekinthető kialakítást és az AirPods szériára emlékeztető designt kaptak. Ez a lépés azonban nem maradt megtorlás nélkül, a hírportál jelentése azt is elárulta, hogy a néhány vezetőnek búcsúznia is kellett az állásától. Úgy tűnik tehát, hogy a Samsung berkein belül egész komoly zűrzavar alakulhatott ki a júliusi leleplezések után.

Forrás: 9to5mac

Ezt olvastad már?

Miért QWERTZ és nem QWERTY? Ezért ilyen a billentyűzet

×