Kipróbálnád az iOS 18 publikus bétáját? - Így telepítheted fel
Az Apple júniusban mutatta be az iOS 18 újdonságait. Július közepén pedig megérkezett az első, publikus béta verzió is a készülékekhez.
Az Apple júniusban mutatta be az iOS 18 újdonságait. Július közepén pedig megérkezett az első, publikus béta verzió is a készülékekhez.
Az Apple júniusban mutatta be az iOS 18 újdonságait. Július közepén pedig megérkezett az első, publikus béta verzió is a készülékekhez.
2024.07.16. – Az Apple több mint egy hónapja, június 10-én, a WWDC esemény keretein belül leleplezte a soron következő operációs rendszereit. Rengeteg újdonságra számíthatnak az iPhone tulajdonosok. Az AI funkciók egy részét vagy talán az egészét is csak az iPhone 15 Pro és újabb modellek kapják majd meg, de ezeken kívül sincs hiány iOS 18 fejlesztésekben. Csak, hogy néhányat említsünk:
Az első időszakban többen is próbálkoztak a Developer béta verziókkal. Papíron csak fejlesztők férhetnek hozzá ezekhez, ám az elmúlt években gyakorlatilag bárki letöltette ezeket. 2024. július 15-én este azonban megérkezett az első, publikus változat is, ezt már egy fokkal bátrabban lehet tesztelgetni.
iOS 18
A béta feltelepítés 0. lépése egyértelműen Backup, azaz a biztonsági mentés létrehozása. Mindenképp érdemes manuális mentést készíteni MacOS vagy Windows rendszeren, hiszen az iOS 18 béta mentése felülírhatja az iOS 17 által készített mentés, melyet nem lehet visszaállítani, ha meggondoltuk volna magunkat. Szerencsére az Apple részletes leírásokkal kedveskedik, legyen szó akár Windows akár Mac OS rendszerekről. A remek leírásokat IDE kattintva érheted el.
Az iOS 18 első, még Developer nevet viselő változataihoz papíron fejlesztői hozzáférés is kell. Sokaknak enélkül is összejött a folyamat, ám szerencsére a Public változatnál már nem feltétel. A Public Beta minden támogatott iPhone készüléken elérhető július 15-től.
Szerencsére ez is pillanatok alatt kivitelezhető művelet. Irány a Settings / Beállítások alkalmazás. Ezt követően pedig az General / Általános menüpontban a Software Update / Szoftverfrissítés menüpontot kell kikeresned. Itt a béta frissítések kapcsolót kell megkattintanod, alapesetben Off állásban van. Ezt követően pedig a felajánlott opciók közül az iOS 18 Public Beta opciót kell kiválasztanod.
Ha mindent jól csináltál, akkor a telefon fel is ajánlja az iOS 18 első frissítését. A gombra kattintva pedig azon nyomban el is indulhat a frissítési procedúra.
2024. július 15-én startolt el a Public Beta
Az iOS 18 fejlesztői bétája már 2024 júniusában elstartolt. Három nagyobb frissítés érkezett az első publikus béta megérkezéséig a rendszerhez, ám még messze vagyunk a végleges kiadástól. Az első publikus iOS 18 béta verziók szintén rengeteg hibát tartalmazhatnak, így hétköznapi felhasználásra még mindig nem igazán ajánlottak. Sokan az AI funkciók miatt szeretnék kipróbálni a rendszert, ám ezeket még támogatott készülékek esetén sem találjuk meg az iOS 18 korai verzióiban, könnyen lehet, hogy egy ideig a véglegesben sem. A Public Beta már egy fokkal kiforrottabb, mint a Developer ág első verziói, ám ennek ellenére egy kis óvatosság nem árt. Ha hajt a kíváncsiság, akkor természetesen egy próbát adhatsz a rendszernek, ám bölcsebb döntés lehet, ha vársz még 1-2 frissítésre és csak augusztusban veszed rá magad a frissítésre. Ha kiemelten fontos a stabilitás, akkor pedig a szeptemberi, végleges verzióig nem is érdemes fejest ugrani az újdonságokba.
A támogatott készülékek az alábbiak, ám fontos megemlíteni, hogy az AI fejlesztések egy részét vagy talán egészét is csak az Apple A17 Pro, M1, M2, M3, M4 chipekkel rendelkező eszközök tudják csak futtatni:
Teljesen szabad kezet ad az iOS 18, de AI újdonságokban sem lesz hiány