Nem hiszed el, milyen pályákat dobtak már össze a lelkes hazai modderek: egy-egy moddal akár 20-30 órán át visz a busz, ismert magyar útvonalakon.

Gábor János

2024.07.16. – Fedezd fel először vagy újra az OMSI 2 busz-szimulátort, ami ugyan már klasszikusnak mondható – hiszen több mint 10 éves -, de a mai napig lelkes közönsége van, Magyarországon is, ahol készült hozzá 8 szédületesen jó hazai pálya, Kispesttől Mosonmagyaróváron át a börzsönyi régióig. De először magáról a játékról.

Az OMSI 2 német fejlesztésű cím, ezért nem túl meglepő módon alapból főleg németországi települések (pl. Spandau, Berlin) buszvonalai és persze német gyártmányú buszok (MAN NG272, MAN NL202) modelljei érhetőek el benne. A játék óriási erénye, hogy valós helyszínek alapján készült környékeken lehet buszt vezetni –

persze szoros menetrend szerint, amit tartani kell.

A vezetési élmény sosem unalmas, főleg, ha az ember ismeri az OMSI 2 által megidézett vonalakat, sőt, korszakokat, hiszen egy kronológiai funkciónak köszönhetően 1986 és 1994 közötti változásokat is végig lehet vezetni – igaz, csak a fejlesztők által ennyire precízen kidolgozott Spandauban vagy Berlinben. Történelem rajongóknak persze kötelező, hiszen a busz-szimulátornak köszönhetően átélheted a berlini fal leomlása utáni időszakot és a német újraegyesítést követő újításokat, útvonalbővítéseket is.

Mit tud még ez a busz-szimulátor?

Az OMSI 2 továbbfejlesztett AI közlekedési rendszere jobb útvezetést és kormányzást biztosít, valamint beveti a vasúti és metróforgalmat is. A rendszerhibamodellel különböző meghibásodások is előfordulhatnak, amelyek javítása időt igényel (mint a valóságban). Az új szkript funkciók, mint például a teljes mátrix nézet és a fejlett rendszer változókhoz való hozzáférés, illetve az új szerkesztő funkciók – mint az automatikus légifelvétel importálás és a továbbfejlesztett spline csatlakozási algoritmus – még jobbá teszik a játékélményt.

A játék valósághű és intelligens közlekedést, részletes tájképeket, irányítható időjárási viszonyokat, változó évszakokat, valamint nappali és éjszakai effekteket kínál.

Számos animáció és animált objektum teszi még élethűbbé az élményt, és akkor még nem beszéltünk a teljesen működőképes fedélzeti információs rendszerről (IBIS) vagy a négy különböző (vezetői, utas, külső, szabad) nézetről, ami változatos perspektívákat kínál a játékosoknak. Ha nem sajnálod rá az időt, akkor akad benne egy térkép alapú, egyszerűen használható pályaszerkesztő is, amivel saját járműveket illeszthetsz a játékba. Akár jó öreg, itthon ismerős modelleket:

Az alapjátékot innen tudod letölteni, 29,99 euró (kb. 12 ezer forint) fejében, de a legkirályabb hazai modok – benne klasszikus és új, itthoni vonalakról ismerős buszokkal – már ingyen pakolhatóak rá. Mutatjuk, miket dobott eddig össze az OMSI 2 magyar közössége, akiknek ezúton is köszönjük az áldozatos munkát! Főleg, ami a klasszikus, itthon sokáig futott vagy ma is futó buszok játékba emelését illeti, az Ikarustól a Scaniáig.

Ezek a magyar modok érhetőek el az OMSI 2-ben

Budapest 181

A budapesti 181-es jelű autóbusz a IX. kerületben közlekedik, az Aszódi utca és József Attila lakótelep, illetve a Távíró utca között. A járat a József Attila lakótelep lakóinak biztosít átszállási lehetőséget az Ecseri útnál – a hármas metróra, míg a járműveket a BKV Zrt. Dél-pesti autóbuszgarázsában kell letenni.

Délpest 5.0

Talán ez a legterjedelmesebb csomag, hiszen több tucat helyszín és megálló van szerepel benne, Kőbánya-Kispesttől az Örs vezér téren és Pestszentimrén át Vecsésig vagy a Rákoshegy vasútállomásig. Tényleg szép kis pakk, benne Budapest X, XVII, XVIII és XIX. kerületeivel.

Kispest 2.1 & 2.0

A pálya a 194-es és a 199-es busz útvonalát tartalmazza. A 194-es járat a XIX. kerületből, a Határ úttól indul és a XVIII. kerületben található Gloriett Lakótelepig kanyarog. A 199-es járat szintén a XIX. kerületből, a Határ úttól indul, de a XIX. kerületben található Vas Gereben utcáig közlekedik. A pálya hétköznapi és hétvégi valós menetrendet is tartalmaz, ami elég király.

Dunántúl 3.0

Egy igazi magyar készítésű pálya, a Dunántúlon. A kiadás Fejér és Komárom-Esztergom megyén belül a Kálóz-Mór valamint a Székesfehérvár-Esztergom közötti szakaszt dolgozza fel, de minden pontosan olyan, mint a valóságban: a kreatív modderek pár fiktív kiegészítést is hozzápakoltak, az élmény fokozása érdekében.

Mosonmagyaróvár

Ebben a magyar busz-szimulátoros modban a Lajta-parti város és az azt körül ölelő 13 településen tekergetheted a kormányt. Ennél a modnál állítólag kicsit jobban elszállt a készítők fantáziája: sok a kitalált környezeti elem, viszont az útvonalak jelentős része fedi a valóságot.

Borsodi régió

Ez a csomag a Sajószentpéter környéki járatok egy részét teszi játszhatóvá. A vonalakon a Volánbusz Zrt. a szolgáltató, így az ő buszaikkal nyomhatod végig a Kazincbarcika-Berente, a Berente-Sajószentpéter-Sajólászlófalva-Kondó-Varbó vagy a Kazincbarcika-Sajószentpéter-Kondó-Varbó és a Sajószentpéter-Alacska vonalakat. Mámorító.

Börzsöny

Ezt a pályát alighanem okkal nevezi a busz-szimulátor rajongók közössége a legkiterjedtebb magyar fiktív pályának, hiszen 17 helyközi, három helyi és egy szolgálati járat útvonalai fedezhetőek fel benne, ami több, mint 30 óra játékidőt garantál. 22 buszhoz készült el a Börzsöny Volán/KMKK festése is, ezzel 40-nél is több variációt kaphatsz.

Óbuda 2013

Világos a címből is: Budapest III. kerületének, így Óbudának és Békásmegyernek a területét fedi le, benne a Margitszigettel és a Nagykörúttal. Több száz egyedi, fotótextúrázott modell, tucatnyi saját útburkolat és több mint 30 kilométernyi vonalhálózat vár.

Ezt is olvasd el:

Irány a jogsi! – 7 autószimulátor, ami segíthet megtanulni vezetni

×