Az Intel videokártyák lassan két éve velünk vannak. Az első időszakban rengeteg volt a szoftveres probléma és panasz, ám sokat javulhatott ez.

2024.07.15. – Az Intel közel 20 hónapja mutatta be az Arc Alchemist A770 és A750 videokártyáit. Üdítő színfoltként jelentek meg ezek a boltok polcain, hiszen végre valahára valaki bemerészkedett az Nvidia és AMD felségterületére. A cég nem titkolta, hogy az érkező kártyák nem feltétlenül nyers erőben ütnek majd nagyot. Jól tudták, hogy az első időszakban még rengeteg szoftveres, driveres problémába ütköznek majd bele. Az Arc Alchemist kártyák célja nem volt tehát más, mint hogy remek alapot szolgáljanak a később érkező modellekre, mindezt kellemes ár-érték aránnyal megfűszerezve.

A kártyák a régebbi címekben egyértelműen szenvedtek, ám bizonyos DirectX 11 és 12 címekben akár az AMD és Nvidia azonos árcédulával felvértezett modelljei felé is tudtak kerekedni. Nem beszélve az AV1 codec támogatásáról, melyet a legolcsóbb, A380-as modell is magáénak tudhatott, miközben az Nvidia csak az RTX 40 szériában vezette azt be. Sokan akár másodlagos videokártyaként is beszereztek egy-egy példányt, mely megkönnyítette a streamelést vagy épp az in-game tartalmak rögzítését.

A driverek folyamatosan fejlődtek

Az Intel az elmúlt 20 hónap alatt szinte minden 4.-6. héten jelentkezett új driverrel. Az AMD és Nvidia illesztőprogramjaival ellentétben itt valóban minőségi ugrást hozhatott egy-egy friss verzió. Értelemszerűen ez abból adódott, hogy jelentős lemaradással indult neki a cég a szegmensnek. Sokszor 30-50%-os FPS ugrással is találkozhattak az Arc Alchemist kártyák tulajdonosai. Remek kérdés volt azonban, hogy a valóságban mit is jelent ez a potenciális vásárlók és a jelenlegi tulajdonosok számára. Szerencsére a Hardware Unboxed csapata éppen ezt vizsgálta az elmúlt időszakban.

250 játékban izzadtak az Intel videokártyák

A Hardware Unboxed csapata 250 játékban izzasztotta meg az Intel Arc A770 kártyáit. A jelenlegi Intel felhozatal legerősebb variánsáról beszélünk, mely 32 Xe magot vonultat fel, mindezt pedig 16 GB VRAM-mal fűszerezi meg. A driver a júliusi, legfrissebb volt, illetve a lehető legideálisabb körülményeket igyekeztek megteremteni a játékok számára.

Több szempontot is vizsgáltak a Hardware Unboxed munkatársai

Több szempontot is vizsgáltak a Hardware Unboxed munkatársai az Intel kártya izzasztása közben

Rengeteg szempontot figyeltek a csatorna munkatársai. Külön figyelték az FPS számot, azt, hogy megvan-e a stabil 60 FPS vagy épp azt, hogy hibátlanul elindult-e a játék. Szintén fekete pont járt azért, ha egy játék elindult, ám de különféle vizuális hibajelenségek bukkantak fel a játszadozás során. Ezeket a szempontokat figyelembe véve az alábbi számokkal találkoztak:

  • A játékok 93%-a (233) különösebb gond nélkül játszható volt
  • A játékok 87%-a (218) különösebb hibajelenségek nélkül futott
  • A játékok 5%-a (12) nem volt játszható valamilyen oknál fogva
  • A játékok 2%-a (4) egyáltalán nem indult el (Avatar Frontiers of Pandora, Sim City 4, Left 4 Dead 2, Saints Row 2)

Ha ezt az arányt megvizsgálták volna 20 hónappal ezelőtt, akkor bizony ennél sokkal rosszabb eredmények jöttek volna ki. Az Intel remek munkát végzett tehát az elmúlt közel két évben. A játékok legtöbbjét ráadásul maximum, ultra vagy high beállításokon is képes volt elfogadható szinten futtatni a kártya, bizonyos esetekben kellett csak átkattintani egy kevésbé gépigényes presetre a játékokat. Szintén kiemelhető hibajelenség volt, hogy a játékok több esetben is ignorálták az Intel dedikált videokártyáját és az integrált AMD/Intel grafikus magot akarták igénybe venni. Ezen azonban a játékok fejlesztőinek kell dolgoznia.

Remek alapot teremtett a cég

Lassan 2 éves életciklushoz érkeznek el az Intel videokártyák. Úgy tűnik, hogy a remek szoftveres alapot sikerült megteremteni a cégnek, így a soron következő generációk már egy jóval kellemesebb környezetbe érkezhetnek majd. A játékok jelentős része 2024 júliusára különösebb gond nélkül fut egy Intel kártyán is, csak néhány cím esetében lesznek hátrányban a tulajdonosok. Most már azonban érdemes lehet megvárni az Intel, AMD, és Nvidia bejelentéseit, hiszen hónapokon belül érkeznek az új generációk. Az Intel továbbra sem az abszolút felső kategóriát célozza meg, ám a pletykák szerint az RTX 4070 / 4070 Super erejéig elérhetik majd a 2024 végén, 2025 elején érkező Battlemage egységek.

Ezt olvastad már?

Vajon mi történne, ha hirtelen ÖRÖKRE elszállna az internet?

×