A Counter-Strike 2 játékban nem csak a VAC felelős a csalók elfogásáért. Több védelmi vonal is van, ezek közül az egyik a napokban éledt újra.

2024.06.12. – A Counter-Strike 2 fejlesztői április óta szinte meg sem álltak. Az elmúlt hónapok, hetek frissítései három területre koncentrálódtak. A legfontosabb a csalókat, csalásokat érintő fejlesztések lehettek. Ezek egy része nem is játékon belül történt, hanem a színfalak mögött, de mérhetően kevesebb a blatant cheater a játékban. A VAC szerveroldali része is fejlődött valamennyit, ez is világos volt már az első napokban. Az Overwatch aktiválására még várni kell kicsit, de szintén remek adalék lehet a csalóvadászatban.

A második terület a skinek kijavítása, finomítása lehet. Tavasz folyamán több festésen, textúrán is javítottak a fejlesztők. A Gamma Dopplerek módosítása olyan „jól” sikerült, hogy később azt vissza is állították a fejlesztők. Kiemelhető a Bowie knife megújulása is, mely 8 év után kapott egy régóta kért változtatást. A harmadik terület pedig a játék teljesítményéért felelős javításokat foglalja magában. Ezekből is érkezett szép számmal még június elején is, remélhetőleg a CS2 játékosok egyre kevesebb beakadásba, FPS dropba szaladnak bele az elkövetkezendő időszakban.

A Trust Factor is feléledt Counter-Strike 2-ben

A Counter-Strike 2 csalásokat több módon is sikerülhet fülön csípni. Néha már a számítógépen magán, a VAC segítségével is detektálható a külső program, ilyenkor azonnal repül is a fiók. Ha sikerül elrejteniük ezeket a játékosoknak, akkor becsatlakozhatnak a szerveroldali védelmek, a VACNet vagy épp a visszatérő Overwatch rendszer. Ezek a „fura” viselkedéseket detektálják, majd döntést hoznak, hogy mennyire is beszélhetünk csalás gyanús eseményről.


A Trust Factor pedig gyakorlatilag egy mérőszám, mely azt mutatja meg, hogy hogyan viselkedünk a meccseinken. Ha valaki sok csalóval játszik együtt, rengeteg csalásgyanús lövése van vagy épp elképesztően toxikus, akkor előbb-utóbb piros Trust Factort érhet el. Ilyenkor a játék hasonló ellenfelek mellé osztja be őket, kvázi büntetés gyanánt. Igen ám, de ez idáig nem működött Counter-Strike 2-ben. Június 11-én azonban ismét feléledhetett a rendszer, egyre többen kapnak értesítést meccskeresés előtt. A Trust Factor azonban nem csak a csalóknál élesedett, rengeteg legit, ám de nagy eséllyel toxikus játékost magával rántott. Egy azonban biztos, a Counter-Strike 2 fejlesztői az utóbbi időben tényleg ráfeküdtek a játék megtisztítására.

Ezt olvastad már?

Ha bejött a SnowRunner: 8 szimulátor, amiben dagaszthatod a sarat

×