A Steam Deck megjelenése óta ismét aranykorukat élik a handheld PC-k. Úgy tűnik, hogy a Lenovo az alsó árkategóriát is megcélozná.

2024.05.28. – Az elmúlt időszakban ismét aranykorukat élik a handheld kütyük, azaz a „kézikonzolok”. Manapság azonban már nem egyedi operációs rendszerrel és hardverekkel érkeznek ezek az eszközök. Sokkal inkább egy MiniPC-ként tekinthetünk a kütyükre, ennek minden előnyével és hátrányával. Nem kérdés, hogy a Steam Deck megjelenése pörgette fel az eseményeket, ám már a Valve lépése előtt is kísérletezett hasonló megoldásokkal az AYANEO. A Valve azonban remek ár-érték aránnyal jelentkezett, az alap, LCD-s modell 165 ezer forint alatt megvásárolható manapság a Steam hivatalos felületén.

Aztán szépen lassan más, nevesebb gyártók is beálltak a sorba. Az Asus az elsők között jelentkezett a ROG Ally nevet viselő eszközzel, ám a Lenovo Legion Go és az MSI Claw sem váratott sokat magára. Közös tulajdonságuk, hogy Windows operációs rendszert futtatnak, a Valve Linuxával ellentétben. A legtöbb handheld eszköz AMD platformra építkezik, az MSI az egyetlen, aki az Intel mellett tette le a voksát. Úgy tűnik, hogy a Lenovo Go olcsóbb változata is megérkezhet hamarosan a piacra.

Érkezhet az olcsóbb Lenovo Legion Go

A Lenovo Legion Go az AMD Z1 Extreme platformjára építkezik, akárcsak a ROG Ally erősebb változata. A cég azonban eddig nem jelentkezett elérhetőbb árú, gyengébb hardverrel. A Windows Central információ szerint ez hamarosan megváltozhat.

A Lenovo Go „Lite” változat két dologban gyengülhet igazán:

  • Az AMD Z1 Extreme helyett a „sima” változat kerülhet a burkolat alá, akárcsak a gyengébb ROG Ally-ban. Ez bizony kevesebb FPS-et eredményezhet a drágább variánshoz képest.
  • A költséghatékonyság érdekében az eltávolítható kontrollerekről is le kell mondania a Lite modellel szemezgetőknek

Érdekes, hogy mennyire más utat választanak a gyártók. Az ASUS éppen egy erősebb modell kiadásán dolgozik, míg a Lenovo az olcsóbb árkategóriába törne be. Az idő adhat választ csak arra, hogy melyik út a jobb, könnyen lehet, hogy mindkettő próbálkozás célt ér majd. Hazánkban jelenleg 350 ezer forint környékén szerezhető be a Lenovo Legion Go, az olcsóbb változatnak legalább 250 ezer alá kellene majd érkeznie, hogy életképes lehessen. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy még idén megérkezhetnek a Zen 5 processzorra épülő kütyük is, melyek új erősorrendet állíthatnak majd fel.

Ezt olvastad már?

Ha unod a beszélő fejeket – itt a 10 legnépszerűbb kutya influencer

×