Apró, de annál logikusabb változás érkezik a Windows Feladatkezelőjébe
A memóriák gyártói tévesen használják a MHz kifejezést. A Windows eddig ebben partner volt, de úgy tűnik, hogy ennek vége.
A memóriák gyártói tévesen használják a MHz kifejezést. A Windows eddig ebben partner volt, de úgy tűnik, hogy ennek vége.
A memóriák gyártói tévesen használják a MHz kifejezést. A Windows eddig ebben partner volt, de úgy tűnik, hogy ennek vége.
2024.05.12. – A Windows Task Manager, azaz a Feladatkezelő már hosszú ideje a rendszer szerves része. Míg egy időben tényleg csak a futó alkalmazások kezelésére, bezárására szolgált, addig manapság már jóval sokrétűbb a funkcióit tekintve. Már itt állíthatjuk a rendszerrel együtt elinduló programokat is a korábbi msconfig felület helyett, de pillanatok alatt átfogó képet kaphatunk a gépben található hardverekről is. Olyan adatokhoz is hozzáférhetnek már a felhasználók, melyekhez régebben dedikált segédprogramokra volt szükség. Van még hova fejlődni, de érezhető a haladás.
A Feladatkezelő már lehetőséget ad arra is, hogy extra információkat megtudhassunk a gépünk komponenseiről. Ide sorolhatjuk a videokártya adatait, a hőmérséklet mellett a kihasználtságot is remekül mutatja már a felület. A processzornál sem kell megelégedni a magszámmal, az órajel és az egyes gyorsítótárak mérete is pillanatok alatt megtudható. A memóriákkal kapcsolatban pedig aztán tényleg szinte nyitott könyv a Windows Feladatkezelője, hiszen a kihasználtság mellett a méret, a gépbe pattintott modulok száma és a RAM-ok sebessége is kiolvasható. Éppen ezzel kapcsolatban érkezik hamarosan egy logikus változtatás.
Változik a Windows Feladatkezelő
Manapság a RAM gyártók előszeretettel Mhz számokkal szeretnek dobálózni, de az MT/s (Mega Transfers per Second) sokkal pontosabb mutató. Természetesen van átfedés a kettő között, ám a Mhz kifejezés annyira beleivódott a köztudatba, hogy a gyártók nem merik lecserélni. A szabvány azonban MT/s mértékegységet használ, mely azt mutatja meg, hogy az adott RAM mennyi adatot képes szállítani másodpercenként. A MHz még a DDR előtti időkből maradt ránk. A Microsoft úgy döntött, hogy a Windows soron következő frissítéseiben lecseréli a sebességnél leolvasható MHz feliratot a fentebb már említett MT/s jelzésre. Apró és jelentéktelen változtatásnak tűnhet ez, de remek út lehet afelé, hogy a memóriagyártók is elhagyhassák végre a nem teljesen pontos MHz kifejezést. Remélhetőleg azért nem ez lesz a Windows idei legnagyobb újítása.
Ami a töltőképernyő mögött van – Ez történik, amikor betölt egy játék