December 16-án igazán szerencsés napja volt a Counter-Strike 2 rajongóinak. Két olyan kés esett ki, melyek külön-külön is elképesztő értéket képviselnek.

2023.12.18. – Volt időszak, amikor egy 100 eurós CS:GO kés még kifejezetten drágának számított. Manapság azonban igencsak szerencsésnek kell lennünk, ha ilyen „olcsón” szeretnék kifogni egy virtuális bökőt a Valve FPS játékában, a Counter-Strike 2-ben. Már 2021 és 2022 folyamán is erőteljes árnövekedést olvashattunk le. 2022 végén azonban egy külső tényező is elkezdte felfelé tornászni a virtuális tárgyakért elkérhető összegeket. Az adatbányászok ekkor tudtak először konkrét jeleket felmutatni, hogy tényleg érkezik a Source 2-es átállás. Ekkor brutális mértékben kilőttek a skinek árai, melyet a 2023 márciusi hivatalos bejelentés után újabb rekordok követték.

2023 szeptemberének végén aztán hivatalosan is megjelent a Counter-Strike 2, mely lecserélte a korábbi klienst. Az árak azóta mérséklődtek, egyrészt megszűnt a hype, másrészt pedig a játék állapota is csalódást keltett sok trader, játékos számára. Ennek ellenére, még 2023 decemberének közepén is elképesztő összegekkel kalkulálhatunk. Vannak azonban olyan skinek, mely mindig is méregdrágának számítottak. A CS:GO fegyverek és kések több tulajdonsággal is rendelkeznek. A legfontosabb a float lehet, mely a fegyver kopottságát adja meg. Néhány skintípus esetében már egy-egy jó float érték is sokat dobhat az áron. Vannak azonban olyan tárgyak, ahol a textúrák elhelyezése dönthet az árról. Erre tipikus példa a Case Hardened kollekció, ahol a minél több kék szín adja az extra értéket.

Két igazán ritka Counter-Strike 2 skint nyitottak a hétvégén

A fentebb említett textúra elhelyezkedések (patternek) egyedi azonosítóval is rendelkeznek. Azaz a 222-es azonosító (pattern) mindegyik Talon Knife Case Hardened fegyveren azt eredményezi, hogy a penge teljes egészében kékben úszik, függetlenül a többi tulajdonságából. Az ilyen, rengeteg kék skinnel rendelkező Case Hardened skineket „Blue Gem” jelzővel illetik a felhasználók. Több ilyen pattern létezik, melyek 95%-a teljesen átlagos, azaz a kés alapvető ritkaságán felül még egy jó adag extra szerencsére is szükség van a csupa kék textúrákhoz.

December 16-án egy Karambit Case Hardened és egy Talon Case Hardened Blue Gem-et is sikerült nyitnia a felhasználóknak. Külön-külön is szerencsés nyitásokról beszélhetnénk, ám talán arra még eddig nem is volt példa, hogy két ilyen ritka Counter-Strike tárgy essen ki egyetlen nap alatt. A pontos árukat nem is igazán lehet belőni, annyi biztos, hogy ez már a több millió forintos kategória.

Komoly hátránnyal járhat az egyik Counter-Strike 2 beállítás letekerése

×