Az óriáscég az RDNA 1, 2, 3 kártyáira szeretne fókuszálni. A régebbi AMD videokártyák tulajdonosai szomorkodhatnak az októberi bejelentés után.

2023.11.09. – Az AMD és az Nvidia is arra törekedik, hogy minél több felhasználóhoz érhessenek el az éppen aktuális újdonságaik. Ez azonban egy idő után lehetetlen küldetés lesz, hiszen a több éves modellekben bizonyos hardveres hiányosságok is fellépnek. Kiváló példa lehet erre a DLSS 3 Frame Gen funkciója, melyet még az RTX 30-as kártyákon sem érhetnek el a felhasználók. Szerencsére ez eléggé kirívó eset, az Nvidia és az AMD illesztőprogramjai rengeteg generáción átívelnek.

A linuxos AMD felhasználók arra lettek figyelmesek, hogy a legutóbbi Vulkan driver már nem támogat két korábbi szériát. Sokan azt hitték, hogy csak tévedésről van szó, hiszen a windowsos változatban továbbra is ott figyelt a Vega és Polaris kártyák kódsora. Aztán október végén a cég hivatalosan is bejelentette a fenti két széria Linuxos támogatásának végét, ám a Windows továbbra sem került szóba. Egészen a hét közepéig, amikor is kiderült, hogy a népszerűbb platformon is az utolsó frissítések érkeztek ezekhez a kártyákhoz.

Ezek az AMD kártyák nem kapnak már új frissítést

Az AMD az elkövetkezendő években az RDNA alapú videokártyákra szeretne már csak koncentrálni, így elkerülhetetlen volt néhány modell támogatásának megszüntetése. Ami érdekes lehet, hogy a szintén kegyvesztett RX 590 néhány hete az FSR 3 funkciót is megkapta, persze a Frame Generation funkció nélkül. A jövőben azonban már nem igazán kell számítani minőségi frissítésekre.

Több kártya is érintett

A Polaris és Vega kártyákból rengeteg még a mai napig megtalálható a hazai számítógépekben is. Az alábbi sorozatok esetében kell felkészülni a támogatás megszűnésére:

  • A 2016-ban piacra dobott RX 400 széria
  • A 2017 és 2018 között megérkezett RX 500 széria
  • A Vega RX 56 és 64 kártyák
  • Sőt, a 2019-ben bemutatott Radeon VII sem marad ki a sorból

A fenti kártyákhoz 2023 októbere után már csak kritikus frissítéseket várhatnak a felhasználók. A régi driverek továbbra is jól működnek majd, ahogy nagy eséllyel a játékok támogatásával sem lesznek egy ideig problémák. Remélhetőleg a döntésnek köszönhetően az RDNA 1-3 alapú kártyák stabilitása is javulhat, hiszen teljes fókuszt kapnak.

Forrás: Videocardz

Embert ölt egy robot – ez lehet az első ilyen gyilkosság

×