A Modern Warfare III integráció a Warzone rajongókat sem kíméli. Az első szezon már decemberben debütál, nem várt újdonságokkal.

2023.11.07. – November 10-én érkezik meg a Modern Warfare III multiplayer és zombi módja. Az előrendelők nagy része már kijátszotta a játék kampányát, mely kifejezetten vegyes fogadtatást kapott a közösségtől. Sokan örültek, hogy kicsit nagyobb szabadságot kaptak, mások azonban úgy érezték, hogy a játék története valójában csak egy kicsit kiszínezett PvE meccs volt. Mindkét tábort meg lehet érteni valamilyen szinten, ám az biztos, hogy sokan csak az online módok miatt vásárolják az éppen aktuális Call of Duty játékokat.

Az érkező Warzone fegyverek

A Warzone rajongók is tűkön ülve várják az elkövetkezendő időszakot, hiszen a battle royale mód is átalakul. December elejére várhatjuk a teljes integrációt. Ez nem csak új fegyvereket hoz majd magával, de átalakított funkciókat és megújult mechanikákat is. Ezek alapján lehetne akár Warzone 3-nak is hívni a friss klienst, ám a fejlesztők már a kettes számot is elhagyták pár hónapja. Úgy tűnik, már azt is lehet sejteni, hogy az első közös szezon milyen fegyvereket hozhat el, a korábban bejelentett lista mellett.

Ezek a Warzone és Modern Warfare III fegyverek érkeznek az első közös szezonban

Bob, a veterán leaker még a fegyverek érkezéseinek sorrendjét is elárulta:

  • RAM-7 (AR) – IWI Tavor X95
  • TAQ Evolvere (LMG)  – FN Evolys
  • XRK Stalker (Sniper) – Cadex CDX-50 Tremor
  • HRM-9 (SMG) – Beretta PMX – Csak a Reloaded frissítés után
  • ARX160 – A Reloaded frissítés után, ám itt a fájlok még meglehetősen hiányosak

Jól látható, hogy a fejlesztők minden fontos kategóriát bővítenének egy-egy újonccal. Úgy tűnik az újdonságok száma is az eddig megszokott 4-5 marad szezononként, így a 2023-as cím életciklusának végére közel 150 fegyver figyelhet majd multiban és Warzone-ban.

Íme az összes Modern Warfare III Field Upgrade – Ezek is változtak

×