Nem titok, hogy az új Counter-Strike 2 sem mentes a csalóktól. A Valve hétfő este támadásba lendült, meg is van az első áldozat.

2023.10.03. – A Valve még júniusban élesítette a Counter-Strike 2 egyik legnagyobb frissítését. Ekkor mutatkozott be az új vásárlási menü, illetve a Loadoutokat is ekkor fedték fel számunkra. Szintén kiemelendő változtatásként szerepelt a patch notesban a kicsit felturbózott csalásvédelem. A VAC azóta akár meccsek közben is lecsap, majd azonnal félbe is szakítja az adott mérkőzést. Még azon a hétvégén be is mutatkozott a védelem, repült is néhány CS2-es csaló a játékból. Az elmúlt időszakban, mióta szélesebb körben is elérhető a játék, a csalók száma is erősen emelkedni látszott.

Minél népszerűbb egy játék, annál nagyobb eséllyel futhatunk bele rosszakaró játékosokba. A Counter-Strike 2, akárcsak az elődje pedig ingyenes is, így fizetés nélkül kipróbálhatja bárki a neten fellelhető csalásokat. A publikus, mindenki számára elérhető wallhack, aimbot és egyéb funkciókkal felszerelt cheat programok mindig hamar kiesnek, ám időről időre igazi nagyhalakat is sikerülhet elkapnia a fejlesztőknek. Úgy tűnik, hogy a Valve most sem fogta vissza magát.

Az egyik legnagyobb Counter-Strike 2 csalás akadt a horogra?


A béta időszak scoreboardját vizsgálva több gyanús figura is feltűnt. Az akkori, egyértelműen csalást prezentáló videókon egy olyan játékost láthattunk, aki a világranglista nyolcadik és tizennegyedik helyezettjeivel is játszott. Nem kell mély játékismeret ahhoz, hogy kiderülhessen pár másodperc alatt, hogy bizony az úriember ténylegesen jogosulatlan előnnyel rendelkezett. Jól tudják ezt a többiek is, ám könnyen előfordulhat, hogy még fizetnek is a szolgáltatásaiért.

Remek hírek érkeztek hétfő este. A legnagyobb CS:GO / Counter-Strike 2 csalást megfogta a VAC, rengeteg, akár több millió forintos raktárral rendelkező csaló is kiesett. Jó látható, a fenti képeken, hogy csalás weboldalán is sírnak a felhasználók, szinte minden érintett játékos megkapta a „jutalmát”. Remélhetőleg a Valve tovább folytatja a VAC megerősítését, hiszen egy stabil védelem nélkül hamar halálra ítélnék a játékot.

Nem találod a jó Counter-Strike 2 beállítást? – Ezeket használják a profik

×