Azt hihettük, hogy az elmúlt napok frissítései után már nem lesznek változások. A Warzone fejlesztői azonban teljesen máshogy gondolták.

2023.08.17. – Azt hihettük, hogy a Warzone Season 4 végi és Season 5 eleji fegyverváltozások után egy kis pihenés következhet. A fejlesztők azonban teljesen másképp gondolták ezt. Míg a Season 4 végi frissítésben a meta fegyvereket nyirbálták meg, addig a Season 5 frissítésében az SMG kategória kapott némi erősítést. Aztán szerda este ismét robbant a bomba, több mint 10 játékszert érintettek a változások.

Néhány fegyver erőteljes gyengítést kapott, míg pár SMG és Shotgun kifejezetten erősebb lett a frissítések után. A Warzone szakértőknek bizony lesz munkája a hétvégén is, mert az Activision sosem árul el pontos értékeket. Egy BR azonban biztosan megszenvedte a változásokat. Ez pedig nem mást, mint a délelőtt már kivesézett TAQ-V. A fejlesztők gyakorlatilag teljesen kiherélték minden tulajdonságát, legyen szó sebzésszorzókról vagy épp minimum és maximum sebzéseiről. A listákat magabiztosan vezette az elmúlt két hétben, ám úgy tűnik, hogy egy új fegyver mellett kell letennünk a voksunkat.

A Cronen Squall visszatér a Warzone élére?

A Warzone listák élén az elmúlt hónapokban többször is feltűnt a Cronen Squall, akár hosszabb időkre is. Néha az abszolút első hely nem az övé volt, de szinte lehetetlen volt kitúrni a legjobb öt közül. Az elmúlt napok gyengítései után azonban igencsak úgy tűnik, hogy sokak kedvence ismét visszatérhet. Így gondolja ezt a Warzone statisztikák nagy ismerője, WarzoneLoadout is.

Cronen Squall – A tökéletes Warzone fegyver?

Ahogy azt megszokhattuk, ezúttal sem hagy minket konkrét ajánlás nélkül. A fenti képen leolvashatjuk az általa javasolt kiegészítőket. Szintén elmaradhatatlan szereplői ezeknek a grafikáknak a Weapon Tuning értékek, melyek érdekes adalékai a Warzone és MW II játékoknak. Segítségükkel az egyes kiegészítők karakterisztikáját, tulajdonságait is megváltoztathatjuk.

A Cronen Squall tehát ismét egy igazán ütős választás lehet mindenki számára. Remélhetőleg a fejlesztők a Season 5 Reloaded érkezéséig már nem nyúlnak bele a metába, a játékosok le sem tudják követni a frissítéseket. Nehéz elképzelni, hogy mi lesz a MW III fegyverek integrálása után, igazi káoszra készülhet majd mindenki.

Váratlan nerfeket és buffokat hozott a Warzone frissítés – Ezek változtak

×