Brutális mennyiségben kapkodják a PlayStation 5 konzolokat, amit már most a generáció nyertesének kiálthatunk ki.

2023.07.27. – Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Microsoft az Xbox One generáció után már megint a veszett fejsze nyelét kergeti, amit aligha fog tudni beérni, nemhogy leelőzni. A redmondiak akarva-akaratlanul, de nemrég árulták el, hogy 2023 júniusáig bezárólag összesen 21 millió Xbox Series konzolt raktak a játékosok polcaira, ami bár nem olyan tragikus, de bőven lehetne jobb is.

Főleg, hogy egyre-másra jelentik be az egyenesen Game Passban debütáló játékokat, illetve nagy valószínűséggel hamarosan bekebelezik az Activision Blizzard + King hármast is, amely legnagyobb jövőbeli címei – a Call of Duty-t leszámítva – sanszos, hogy a konzolok közül csak Xboxon lesznek elérhetőek. De még így is 13%-os hardvereladás visszaesés miatt szomorkodhatnak, miközben a Sony bőszen masírozik bele az újabb sikerbe a maga elé tartott PlayStation 5-tel.

Ugyanis mint a japán játékgyártó legfrissebb eredménybeszámolójából kiderült, a PS5-ből az alig három évvel ezelőtti megjelenése óta 40 millió darab fogyott, amivel már duplán az Xbox főlé terebélyesedik.

Ebben az összevetésben abszolút egyértelművé válnak az erőviszonyok, és az is tisztán körvonalazódik, hogy miért is harcolt olyan ádázul a Microsoft az Activision Blizzard felvásárlásának sikeréért. Ugyanakkor a korábbi PlayStation-generációk között még ezzel az önmagában fantasztikus eladással is „csak” a harmadik helyen áll a PS2 és a PS4 mögött;

előbbiből 3 év alatt 51,2 millió, utóbbiból pedig ugyanennyi idő alatt 43,5 millió példány talált büszke gazdára.

Ebből a hátrányból szép nyerni, de valószínűleg a történelem ismétlődését fogjuk végignézni. Ha pedig hihetünk az iparági pletykáknak, a Sony hamarosan még magasabb fokozatra kapcsolhat. Állítólag már idén megjelenik egy teljesen átszabott és karcsúsított újfajta PS5 modell, ami úgy, ahogy van, teljes mértékben leválthatja a jelenlegi digitális és lemezmeghajtós gépeket is. De egyre több dolog röppen fel a 2024-re prognosztizált Próról is, ami még komolyabb teljesítménnyel gázol bele az eddig kicsit lagymatag konzolgenerációba.

Minderre pedig a Microsoftnak egyelőre egyetlen válasza van: az 1 TB-os háttértárral felturbózott fekete Xbox Series S, ami bár valóban nagyon olcsó, de teljesítményben meg sem közelíti a nagyobbik tesó, a Series X, illetve a PS5 képességeit – nemhogy egy még ezeknél is erősebb PS5 Próét. Pedig az erősítésre nagy szükség lesz, bár igaz, hogy elsősorban játékfronton kellene felnőni a Sony belsős fejlesztéseihez, mint amilyen például a hamarosan érkező Spider-Man 2, ami miatt valószínűleg még több konzollal ritkítják meg a Sony és a viszonteladók raktárait.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Hazai kincs: Csodás MAGYAR játék jelent meg a semmiből PlayStationre

×