A Nintendo szerint bármilyen konzolt is ad ki a jövőben, egy dologra nagyon figyelni fognak. A haszonlesőkre.

A t3.com szerint a Nintendo nemrég ismét megerősítette, hogy már fejlesztés alatt áll a következő konzol, amit a piacra dobnak. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy ez a konzol pontosan mi lesz, egy Switch Pro vagy egy teljesen új gép. Mindenesetre bárhogy is lesz, a japán cég egy dologra nagyon ügyel majd:

hogy ne kavarjanak be a scaleperek, vagyis a haszonlesők.

A lap szerint ugyanis a Nintendo elhatározta, hogy esélyt sem ad azoknak, akik szeretik felvásárolni a készleteket, hogy drágábban adják el a konzolt, amikor a boltokban nehezen kapható. A gyártó úgy döntött, hogy amikor új konzolt ad majd ki, olyan mennyiségben teszi majd, hogy mindenki számára elérhető legyen a világon. A cél, hogy senki ne kényszerüljön arra, hogy másodkézből kell hozzájutnia.

Le akarják győzni a scalpereket

A Nintendo elnöke, Suntaro Furukawa a részvényeseknek azt mondta, hogy a vállalat mindent megtesz a haszonlesők megfékezésére.

„Az új hardverek bevezetésekor a legfontosabb dolog, hogy elsőre is olyan mennyiségben gyártsunk és szállítsunk, ami képes kielégíteni a vásárlói igényeket” – mondta.

Nagyon reméljük, hogy amikor az új Nintendo konzol megjelenik, nem kerül olyan helyzetbe, mint amibe a COVID és a készlethiány miatt a PlayStation 5 és az Xbox Series X került. Megjelenésükkor a boltok polcai üresek voltak, a haszonlesők ugyanis felvásárolták a készleteket, hogy többszörös áron kínálják a gépeket. Sötét időszak volt, amit szomorúan emlegetünk fel. Szerencsére van olyan scalper, aki a mai napig nem tudta eladni a konzolokat.

Ezt láttad?

A Star Trek animációs csapata készít sorozatot egy népszerű játékból

×