A lövések sem mindig találnak be.

Lassan másfél hete, hogy megérkezett a Warzone 2 és MW II harmadik közös szezonja. A fejlesztők nem finomkodtak, hiszen új kozmetikai tárgyak, fegyverek és több apróbb változtatás is színesíti a játékot. A Reloaded frissítést követően pedig a régóta kért Plunder és Ranked játékmódok is debütálhatnak majd a játékban.

Ahogy azonban az lenni szokott, ezúttal sem sikerült hibátlanra az update. Apróbb, akár kozmetikai, akár UI jellegű problémára mindig lehet számítani, ám ennél sajnos komolyabb bugokba is beleszaladhattak a játékosok. Ahogy arról már a héten mi is beszámoltunk, a szerverekkel valami nagyon nem stimmel. Sokszor nem élnek célt a kilőtt lövedékek, miközben a játékosok internetével nincsen gond.

Végre a fejlesztők is reagáltak!

Csütörtök kora este a Raven Software végre megtörte a csendet. Elmondásuk alapján aktívan dolgoznak a hiba kijavításán, hiszen jól tudják, hogy nagy mértékben befolyásolja a játékélményt. A Trello oldalon nyomonkövethetjük a folyamatokat, ám az biztos, hogy top prioritást élvez. Az ilyen jellegű hibajelenségekhez érkező hotfixeknél nem igazán szoktam kivárni a fejlesztők, így akár már a hétvégén érkezhet megoldás a problémákra. Reméljük nem tart sokáig az alap probléma felkutatása, hiszen egyértelműen az új frissítéssel kezdődtek az ilyen mértékű szerverproblémák.

Az új Sniper rendesen megszenvedi – Újabb tiltások érkeztek a MW II Rankedbe

 

×