Tényleg visszatér Call of Duty-ba az ikonikus Sniper - Ez már egy lövésből öl?
A fejlesztők maguk ismerték el.
A fejlesztők maguk ismerték el.
A fejlesztők maguk ismerték el.
Nyakunkon a Warzone 2 és Modern Warfare II harmadik szezonjának megjelenése. Várhatóan április 12-én érkezik meg éles szerverekre a javítócsomag, így bizony a marketinggépezet is egyre jobban felpörög. Az adatbányászok sem pihentek közben, így több érdekességre felhívták a figyelmünket. A fájlok arra utalnak, hogy több, közkedvelt játékmód is visszatér, illetve egy ikonikus Sniper is felmerült lehetőségként.
Az ilyen jellegű információkkal sosem árt azonban óvatosan bánni. Bár az elmúlt időszakban kifejezetten pontosak szoktak lenni a szivárgások, sajnos mindig ott a lehetőség, hogy a fejlesztők időközben meggondolják magukat. A hivatalos bemutatásig vagy patch notes-ig nem szabad semmit biztosra vennünk. Sőt, az előző hónapok alapján még azt sem, amit a fejlesztők leírtak.
Hétfő este megerősítették az egyik újdonság érkezését!
A Call of Duty fejlesztői egy kis tesztelésre invitálták a FaZe játékosát, Dirty-t. Ekkor még nem tudta, hogy nem csak az új 6v6 pályát tekintheti meg, hanem egy régi ismerőssel is találkozik majd a játék menüjében. Ez pedig nem más, mint az Intervention Sniper vagy kicsit barátságosabb nevén a FJX Imperium Sniper. A korábbi leakek alapján a Season 3 magával hozhatja a Tec-9, Springfield vagy WA2000 fegyvereket, de a pontos listát csak a hét második felében ismerhetjük meg. Nagy eséllyel a Sniper továbbra sem öl egy lövésből a battle royale módban, ám a fejlesztők bármikor bejelenthetik ennek ellenkezőjét.
A Gunfight mellett egy kedvenc Warzone játékmód is visszatérhet