Néha érdemes kilépni a meta árnyékából.

Múlt héten érkezett meg a Warzone 2 legújabb frissítése, mely a Season 02 Reloaded nevet viseli. A szezonközi csomagok kevesebb újdonságot, fejlesztést tartalmaznak. Azt azonban előre lehetett tudni, hogy a szokásos nerfek és buffok mellett egy új fegyver érkezése sem maradhat el. A Tempus Torrent jelesre vizsgázott az első napokban, ám a további menetelésre csak az elkövetkezendő hetek adhatnak majd választ.

Úgy tűnik azonban, hogy a játékosok és a tartalomgyártók sem mondanak nemet egy kis extra felfeldezésre. WhosImmortal kis túlzással napi szinten figyeli a statisztikákat, adatokat, hogy segíteni tudjon a játékostársainak. Ezúttal sem volt ez másképp, most kifejezetten rejtett kincsek után kutatott, a Warzone 2 kevésbé használt fegyverei között.

Egy AR meg is tudta győzni!

A bejegyzés főszereplője nem más, mint a Kastov-74u. Egykor jobb időket is megélt, jelenleg azonban kifejezetten kevés játékos használja. A TOP 20-as listába is alig fér bele, miközben a tulajdonságai nem feltétlenül indokolnák ezt. Közelharcokban kifejezetten erős választásról beszélhetünk. A tartalomgyártó a következő kiegészítőkkel szerelte fel az AR-t:

  • Barrel: BR209 Barrel
  • Laser: FSS OLE-V Laser
  • Stock: Markeev R7 Stock
  • Rear Grip: Demo-X2 Grip
  • Magazine: 45-Round Mag

A Kastov-74u ráadásul nem szenvedett el gyengítést sem, így a Season 3-ig megtarthatja előnyét. Ashika Islandre ajánlott leginkább, hiszen Al Mazrah szigetén bármikor beleszaladhatunk olyan helyzetbe is, ahová nagyobb range kell.

Rengeteg értékes jutalom vár rád a COD Raid módjában – Íme a lista

 

×