Rettenet mennyiségű kozmetikai tartalom érhető el a Riot Games sikerjátékában, a League of Legends-ben.

Rettenet mennyiségű kozmetikai tartalom érhető el a Riot Games sikerjátékában, a League of Legends-ben. Már a karakterek száma sem elhanyagolható, hát még ha azt mondjuk, hogy mindegyikhez tartozik legalább 2-3 skin. És akkor még nem is kevertük bele a számításba az olyan hősöket, mint Lux és Ezreal, akiknek 10-nél is több van…

Lényeg, hogy igencsak nehéz kimaxolni a gyűjteményt, főleg úgy, hogy ha az ember nem akar rá pénzt költeni. Szerencsére vannak alternatívák, ott vannak például a ládák, amiket a jó teljesítményünkért kapunk a meccsek után. Ezeket kulcsokkal lehet kinyitni, amit pedig a sportszerűen játszók kapnak időről időre. Idegtépően lassú folyamat, de ingyenesen csak így lehet skinhez jutni, s ekkor is kell egy kis szerencse, mert a ládákból jöhetnek iconok, vagy ward skinek is, esetleg emote-ok.

 

Ezért is volt szerencsés, ha valakinek volt Twitch Prime előfizetése, ahhoz ugyanis járt egy halom csúcsszuper ajándék a LoL-ba is. Havonta lehetett hozzájutni egy olyan csomaghoz, amibe a Riot jó pár RP-t, na meg egy minőségi skint is csomagolt.

A szomorú ebben az, hogy a jelenleg elérhető Twitch Prime kapszula az utolsó, amit a Riot Games kínál, innentől kezdve már nem jár LoL-os promóciós csomag a Prime előfizetés mellé.

Lejárt ugyanis az Amazon és a Riot Games megállapodása 2022. decemberével, így az, hogy még február 16-ig van lehetőségünk megszerezni az utolsó kapszulát igazából csak a két cég jófejségének köszönhető. Azt sajnos nem tudni, hogy egészen pontosan miért nem lett megújítva a szerződés, igazából csak találgatni tudunk. Többen úgy vélik, hogy a háttérben a Microsoft kollaboráció bújik meg… Nos, hátha egyszer megtudjuk!

Ezt olvastad már?

Minden Valorant és LoL karakter a tiéd lehet, ha van Game Pass előfizetésed

 

×