Banner

Kifizeted, játszod és pont a három főben járó átkot nem használhatod?! Nyugi, lesz Avada Kedavra, csak küzdened kell érte.

A Harry Potter történetekből kiindulva sarkos kérdés, hogy a Roxfortban, diákok közt játszódó Hogwarts Legacy-ban hogyan lehet majd használni a három főbenjáró átkot, mikor az nem hogy a tanulók, de mindenki más számára is tiltott a varázsvilágban. A Gaming Bible kiderítette, hogy a bő két hónap múlva érkező game-ben lehetőségünk lesz rá, hogy alkalmazzuk az Imperio (befolyásolás), Crucio (kínzás) és Avada Kedavra (halál) varázsigéket, ám

csak trükkös, limitált formában és helyzetekben.

banner

Persze nem úgy van, hogy csak bekóricálunk a Roxfortba és már öldöshetjük is a diáktársainkat, de lássuk be, ez nem is illene a Harry Potter szellemiségébe. Hagytak ugyanakkor egy kiskaput, amin keresztül elsajátíthatjuk a főbenjáró varázslatokat is, viszont ehhez éjszakánként ki kell szökdösni a suliból, hogy a mellette húzódó tiltott erdőben felkutassuk a párbajklubot. Az egyre jobb és hatásosabb harci varázslatokat itt, a Dark Arts Battle Arenában küzdve tudjuk megtanulni-használni, ahányszor csak akarjuk.

És itt jön az igazi csavar!

Már nem a játékban, hanem a pénztárcád frontján, ugyanis a sötét varázslatok csak a játék Deluxe Edition verziójában lesznek elérhetők. A drágább verzió ténye már eleve felpiszkálta a rajongókat, ám az is felmerült bennük, hogy nem lesz-e további játékon belüli költéshez kötve az, hogy bármikor-bárhogyan használhassuk a főbenjáró varázslatokat.

Egyenes és végérvényes válasz egyelőre nincs az égető kérdésre, viszont nehezen tudjuk elképzelni, hogy pont a tiltott gyümölcsnek számító befolyásoló-kínzó-gyilkoló igékre ne lenne szükség a történet bizonyos pontjain, ahogy nyilván következményei is lesznek a használatuknak. Jó eséllyel viszont aligha lehet majd jobbra-balra lövöldözni az Avada Kedavrákat. Rövidesen kiderül minden: a game premierje 2023. február 10-én lesz,

de néhány platformra csak később adják ki:

EZ nem igaz: megint csúsztatják a Hogwarts Legacy-t!

×