Ilyen tudással és árral érkeznek az olcsóbb AMD processzorok
Januárra várhatjuk a hivatalos leleplezés.
Januárra várhatjuk a hivatalos leleplezés.
Januárra várhatjuk a hivatalos leleplezés.
Az Intel és az AMD is nagyjából egy időszakban mutatta be a legújabb processzorait. Nem ez az egyetlen közös tényező az újdonságokban. Mindkét gyártó első körben az erősebb és drágább példányokat dobja piacra. Pár hónapos szünetet követően pedig érkezik a második felvonás, melyben a gyengébb, ám költséghatékonyabb processzorok debütálhatnak. Ez is azonos az óriáscégek esetében, várhatóan mindketten januárban terítik majd ki a lapjaikat.
Úgy tűnik azonban, hogy az AMD gépezetébe némi porszem csúszhatott, hiszen a hétvégén kiszivárogtak a cég belsős, hivatalos diasorai. Ezeken leolvashatjuk az újdonságok nevét, specifikációit, de még azt is, hogy melyik Intel processzor ellen indulnak harcba.
Nézzük is, hogy mi vár ránk AMD fronton januárban!
Három új példány biztosan érkezik:
Jól láthatjuk, hogy az AMD szinte minden szegmensben képviselteti magát, beszéljünk a 6 magos vagy 12 magos kategóriáról. Egyedül a legalsó, 4 magos kategória marad érintetlenül, itt várhatóan az Intel i3-as megoldásai villoghatnak majd. A Ryzen 7 és 9 példányok mellé Wraith Prism, míg a Ryzen 5 mellé Wraith Stealth hűtő jár. A hivatalos leleplezés a 2023-as CES eseményen történhet majd meg, január elején.
Hibásan adhatták ki az új AMD videokártyákat – Bajban az RX 7900 XT?