Kiszivárgott a Warzone 2 fájlmérete, így végre megtudhatjuk, hogy a játék mennyi helyet foglal majd el a tárhelyünkből.

Nagyon közel, gyakorlatilag napokra vagyunk a Modern Warfare 2 mellé érkező Warzone 2.0 megjelenéséhez.

A Modern Warfare 2 Season 1 november 16-án érkezik, rengeteg frissítéssel és a Warzone 2-vel.

Bár a Warzone 2 Season 1 fontos része leginkább az új DMZ mód lesz, néhány játékost inkább a konkrétumok érdekelnek. Mivel a Warzone 2 mindkét konzolgeneráción és PC-n is elérhető lesz, sokakat érdekelt, hogy mekkora tárhelyet kér majd.

Nos,  ALumia_Italia a Twitteren tette közzé, hogy a Warzone 2 mérete az „Xbox Store adatai szerint” 115 GB lesz.

 

Természetesen egyes játékok körében ismét elindult a felháborodás, hogy milyen nagy lett a játék. Különösen azok szívják most a fogukat, akiknek régebbi generációs konzoljuk van. Ha ebbe belevesszük a Modern Warfare 2 méretét is, akkor már valahol 200 GB-nál vagyunk.

A Warzone 2 ráadásul valószínűleg még nagyobb lesz, ahogy egyre több tartalom érkezik majd hozzá. Ami a PC-seket illeti, a gépigény legalább laza lett.

Úgy tűnik, aki lazán játszott eddig a Warzone-nal, annak nem kell új gépet vennie.

Ezt láttad már?

Ilyen lesz majd az új páncélrendszer a Warzone 2.0-ban

 

×