Ez az ötcsillagos amszterdami hotel repül a levegőbe a Call of Duty: Modern Warfare 2-ben. Perrel fenyegetik az ActiVision-t.

Bizarr élmény játékban, vagy filmen viszontlátni azt, hogy felrobban, vagy leomlik egy nevezetes épület, ami mellett például többször elsétáltál. Még furcsább lehet, ha a helyszínt kívül-belül ismered, mert a munkahelyed, kedvenc szállásod, esetleg a saját tulajdonod – erre

rommá lövik a Call of Duty-ban.

De miért olyan nagy baj ez, hogy ennyire ki kellett rajta akadni? A holland fővárosban álló Conservatorium Hotel, köszöni szépen, de nem kér abból az ingyen reklámból, amit a Modern Warfare 2 amszterdami küldetésében kapott.

Forrás: ActiVision

Nem csak fegyveres harcokat vívunk a luxusszálloda folyosóin, le is bombázzuk azt (vagy épp megakadályozni akarjuk, kevés sikerrel??), és ez akkor sem tetszik a hotel menedzsmentjének, ha az épületet a game másképp nevezi (Breenbergh Hotel). Roy Tomassen, a Conservatorium igazgatója közölte: szállodájuk „nem kívánatos módon” jelenik meg az új CoD-ban. Mint mondta, „nem támogatunk erőszak alkalmazására bátorító tartalmakat”, és

„a játék semmilyen módon nem tükrözi az alapvető értékeinket, így sajnáljuk a látszólagos és nem kívánt részvételünket”.

A PC Gamer úgy tudja, hogy a hotel várhatóan beperli az ActiVision Blizzard-ot. Egy biztos, a stúdió aligha érvelhet a bíróságon azzal, hogy nem is erről az épületről van szó.

A Breenbergh Hotel a CoD MW2-ben:

Forrás: ActiVision

A Conservatorium Hotel a valóságban:

Forrás: Google Street View

A 19. századi épület nem csak luxusszálloda, hanem a holland főváros egyik nevezetessége is, így biztos sokaknak nyomasztó látni, hogy mi történik vele a játékban. Megint mások – akik jártak már a környékén – az ismerős látkép okozta örömmel tolják végig a küldetést.

A szálloda az utóbbi egy-két évtized európai terrorista akciói miatt persze feszengve nézheti

az épület belsejét is pontosan lekövető pályát,

amibe rögtön belelátja egy potenciális merénylő ámokfutását. Talán mi sem örülnénk a helyükben, de nem hagy minket nyugodni a gondolat, hogy ha nem kezdenek el hisztizni a másolás miatt, a többségünk talán sosem jön rá, hogy a Breenbergh a valóságban is létezik, és Conservatorium Hotelnek hívják. Szóval, akkor most mi is volt itt a cél?!

Talán beérik az ingyen reklámmal – bár nem az ActiVision lenne az első, aki valós helyszín miatt üti meg a bokáját:

Ha hülye vagy, letiltanak: tömegmészárlás miatt törölték a Ready or Not-ot

 

×