Régebben a legjobb ár-érték arányú tablet volt az alap kiszerelésű modell.

Ahogy arra a korábbi pletykák alapján számítani lehetett, kedd este az Apple több újdonságot is bemutatott. Az iPadek palettáját frissítették, ám a hazai vásárlók kimondottan keserű szájízre számíthatnak az új árazás miatt. Az Apple úgy tűnik, hogy a forint/euró további romlását is számításba vette, amikor megalkotta a magyar árcédulákat. Ez sajnos borítékolható volt az év közbeni Mac és iPhone drágítások után.

Nézzük is, hogy milyen újdonságok érkeztek!

10. generációs iPad

Az új iPad szinte mindent megkapott, amit korábban kértek a felhasználók. Az A13 chipet leváltotta az A14 chip, a kijelző 10.9 inchre nőtt, ahogy a kamerák is fejlődtek. A csatlakozás terén sincs már szégyenkezni valója, hiszen a Lightning port helyett USB-C-t találunk rajta, illetve a Wi-Fi modul is támogatja az AX szabványt. Sokkal inkább egy iPad Air variáns lett ez, mintsem a kilencedik generációs iPad utódja. Ez bizony az árazásánál is meglátszódik. Míg korábban a 9. generációt már 135 ezer forintért hazavihettük, addig az új iPad 259.990 forintról indul majd. A 9. generáció sem úszta meg a drágulást, ott 195 ezer forintra módosult az induló ár. 

  • iPad (10. generáció) 64 GB Wi-Fi – 259 990 Ft
  • iPad (10. generáció) 64 GB Wi-Fi + Cellular – 349 990 Ft
  • iPad (10. generáció) 256 GB Wi-Fi – 349 990 Ft
  • iPad (10. generáció) 256 GB Wi-Fi + Cellular – 439 990 Ft

M2-es iPad Pro

Az iPad Pro eddig sem volt gyenge az M1-es chippel, ám az Apple úgy tűnik, hogy az új processzor felé terelné a felhasználókat. A kisebb modell azonban továbbra sem kapta meg a MiniLED kijelzőt, így a legtöbb rajongó csalódottan olvasta a bejelentéseket. Az 1/2 TB-os változatokban 16GB ramot is megtalálhatunk, remek kérdés, hogy mennyire tudja ezt kihasználni az iPadOS. A kisebb iPad Pro 470 ezer forinttól indul, ám közel másfélmillió forintig is feltornázhatjuk azt.

  • iPad Pro 11″ 128 GB Wi-Fi – 469 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 128 GB Wi-Fi + Cellular – 559 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 256 GB Wi-Fi – 529 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 256 GB Wi-Fi + Cellular – 619 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 512 GB Wi-Fi – 649 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 512 GB Wi-Fi + Cellular – 739 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 1 TB Wi-Fi – 889 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 1 TB Wi-Fi + Cellular – 979 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 2 TB Wi-Fi – 1 129 990 Ft
  • iPad Pro 11″ 2 TB Wi-Fi + Cellular- 1 219 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 128 GB Wi-Fi – 649 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 128 GB Wi-Fi + Cellular- 739 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 256 GB Wi-Fi – 709 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 256 GB Wi-Fi + Cellular – 799 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 512 GB Wi-Fi – 829 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 512 GB Wi-Fi + Cellular – 919 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 1 TB Wi-Fi – 1 069 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 1 TB Wi-Fi + Cellular – 1 159 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 2 TB Wi-Fi – 1 309 990 Ft
  • iPad Pro 12,9″ 2 TB Wi-Fi + Cellular – 1 399 990 Ft

Mit szóltok az újdonságokhoz?

Gamer DIY: Ne dobd ki a régi billentyűzetet, csomó király cucc lehet még belőle!

×