A frissítések után ismét átalakul az élmezőny.

Call of Duty felhasználók sokszor böngészik a statisztikával foglalkozó oldalakat, hogy kiderüljön, éppen melyik fegyverek a legnépszerűbbek a játékban. Két/négyheti szinten mi is ki szoktuk gyűjteni ezeket, hiszen nem árt tisztában lenni az aktuális meta fegyverekkel. Azért kerülhetnek a listák élére, mert általánosságban ezek lehetnek a legjobb választások, nem is biztos, hogy alapsebzésben a legerősebbek, de ha minden faktort figyelembe veszünk (sebzés, kezelhetőség, range stb.) akkor ők kerülnek ki győztesen. Körülbelül egy hónapja néztünk rá legutóbb, ám azóta több mint 30 fegyvert érintő változást elhozó frissítés is élesedett a játékban. A metát még hagyjuk kicsit beállni, érdekes lehet azonban egy másik lista is, mely szintén a WZRanked weboldalán kapott helyett.

A K/D szekcióban azt olvashatjuk le, hogy az adott fegyverek mennyire halálosak egy felhasználó kezében. Minél magasabb ez az érték, annál több ölés jut egy-egy játékos halálára. Természetesen vannak egyező elemek a két (Meta vs. K/D) listán, de nem teljesen fedik egymást.

Nézzük is, hogy mely fegyverek rendelkeznek a legjobb K/D értékkel a Season 5 második felében!

5. Armaguerra 43 – 1.29 K/D

A szezon másik nagy nyertese sem szeretne lemaradni a listáról. Hetekig a legnépszerűbb fegyver és SMG volt a játékban, úgy látszik, hogy teljesen megérdemelten. Az elmúlt hetek frissítései szintén csökkentették a dominanciáját, ám úgy tűnik, hogy az ötödik helyre ez még mindig elég lehet, bár az Owen Gun szorosan lohol a nyomában.

4. Whitley – 1.30 K/D

Az elmúlt hónapokban nem igazán találkozhattunk vele a listán, a meta felhozatalban pedig valahol az alsó szegmensben várja a játékosokat. Ennek ellenére az adatok alapján igazán halálos fegyverről beszélhetünk, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy az LMG kategória mindig is szituációfüggő fegyvereket adott a játékosok kezébe.

3. EM2 – 1.32 K/D

A brit AR, mely a Black Ops Cold War címben mutatkozott be, szintén hosszú idő óta nem mutatta magát sehol. A meta listába ezúttal sem fog bekerülni a 0.39%-os pickrate arányával, ám megfelelő kezekben igazi pusztító lehet akár Calderán, akár a kisebb szigeteken, így övé a virtuális dobogó harmadik foka.

2. Gorenko Anti-Tank Rifle – 1.35 K/D

Végre egy Snipert is köszönthetünk a listán. Az elmúlt pár hónap alatt nem sok ilyen eset volt, ám az in-game statisztikák sejtették már pár hete, hogy új kedvenc lehet ebben a kategóriában. A 3-Line a legnépszerűbb, de a Gorenko halálosabbnak bizonyul. Bátran felvehetjük a földről, de a loadoutból sem hiányozhat.

1. UGM-8 – 1.39 K/D

Pickrate %-ban még bőven le van maradva, ha az első helyet nézzük, ám a halálossági lista dobogóját már magabiztosan befoglalta. TTK értékeinek hála a legjobb fegyvereket is lepipálja, nagyobb távolságokon sem kell szégyenkeznie. Az elmúlt hetek frissítései a dominanciáját némileg gyengítették, de továbbra is az élen találhatjuk meg.

A TOP 10 – K/D érték – 2022.10.05. (0:00) adatok alapján:

A fenti listát átböngészve jól látható, hogy a szebb korszakokat megélt PPSh-41, H4 Blixen is egyre jobban kezd lemorzsolódni. Az EM2 és Whitley nagy meglepetés az első ötben, de az erősítést kapott CX-9 vagy épp Vargo 52 is kezd egyre jobban feltörni. A következő 1-2 hét kritikus lehet akár meta, akár K/D arány szempontból, ám a K/D értékeken jól játszódik, hogy egészen sikeres volt a balanszolás. Az első és tizedik hely között mindössze 0.18 a különbség, míg voltak olyan időszakok is, amikor ez az első és második helyezett között volt ennyi.

Kipróbálnád az EM2-t? Így szereld fel:

Ez a Cold War AR elég lazán tizedel a Warzone Season 5 Reloaded buff után

https://leetgaming.com/vga-kartyak/

×