A gyengítések után is kötelező választás - Így szereld fel a Warzone legjobb fegyverét
A PPSh-41 lekerült a trónról, ám egy másik SMG hamar átvette a helyét.
A PPSh-41 lekerült a trónról, ám egy másik SMG hamar átvette a helyét.
A PPSh-41 lekerült a trónról, ám egy másik SMG hamar átvette a helyét.
Sokan azt várták, hogy a Warzone szezonközi frissítése nem sokat szól bele a metába. Nem is tévedhettek volna nagyobbat, hiszen a fejlesztők több mint 30 fegyverhez nyúltak hozzá ismét, szinte az összes kategória érintett volt. Gondolhatunk erre úgy is, mint egy utolsó, nagy balanszolási lehetőség. A jelenlegi Warzone kliens sorsa ismeretlen, ám iparági pletykák alapján csak Caldera lesz játszható a Warzone 2 megjelenése után.
Az új változat megérkezésééig, illetve a hivatalos információk érdemes kihozni a legtöbbet a jelenlegi repertoárból, pályákból. Úgy tűnik, hogy a gyengítések a PPSh-41-et jobban megtépázták, mint az Armaguerra 43-at, így az utóbbi a WZRanked lista élére került. A felhasználók szemében ez most a „legjobb” Warzone fegyver, így mindenképp javasolhatjuk a használatát.
Így szereld fel az SMG-t a nerfek, buffok után!
Ezúttal is WarzoneLoadout sietett a segítségünkre, aki az utóbbi idők legaktívabb tartalomgyártója, a szokásos clickbait ferdítések nélkül. A Tweetben rögtön három loadoutot is prezentált a felhasználóknak, így biztosan mindenki megtalálhatja a játékstílusához passzoló javaslatot.
A Close Range neve magáért beszél, közeli tűzpárbajokban bizonyít ilyenkor a fegyver. A Sniper Support némileg hasonló, ám ott nem fő fegyverként, csupán a távcsöves fegyver társaként hivatkozhatunk az SMG-re. A Strafe Speed kialakítás pedig az agresszívabb játékosok számára lehet tökéletes. Rengeteg átfedés van a kiegészítők között, sok esetben a tár, a használt perkek vagy épp a barrel tér el egymástól.
Igazi daragép? – Így szereld fel a Warzone legújabb AR fegyverét