Erre vártunk? - Nagyszerű újítással jöhet egy teljesen új PS5-modell
Ez sajnos még nem a sokak által várva várt megerősített Pro-modell, az újítása miatt azonban őszintén tudunk neki örülni.
Ez sajnos még nem a sokak által várva várt megerősített Pro-modell, az újítása miatt azonban őszintén tudunk neki örülni.
Ez sajnos még nem a sokak által várva várt megerősített Pro-modell, az újítása miatt azonban őszintén tudunk neki örülni.
A Sony dolga közel sem egyszerű az újabb konzolgenerációban, hiszen az eladásokat a gyártási és ellátási nehézségek hátráltatják, a PS5 agresszívnak mondható árazásába pedig az infláció rondított bele, míg a konkurens Xbox nagyban az olcsóbb gépének köszönhetően egyre közelít a japán csodagéphez.
A Sony persze mindent megtesz, hogy az élen tartsa az új konzolját, amit az elmúlt két év alatt másodjára újított meg. Az újabb szériás gépek persze sokban nem tértek el a 2020 végén megjelent alapgéptől, mégis, annak egyre tökéletesebb variánsai lettek. A második revízió épp csak a hetekben jelent meg, nagyon úgy tűnik, hogy újabb átgondolás van a láthatáron, ami az eddigieknél még nagyobbat csavar a PlayStation 5-ön.
A neves bennfentes újságíró, Tom Henderson az Insider Gamingen lebegtette be, hogy a Sony már gőzerővel dolgozik egy újabb PS5 modellen, ami egészen újszerűen oldaná meg a digitális – lemezolvasós problémát.
Ugyebár az eladásokból jól látható, hogy a játékosok szerte a világon inkább már digitális formában vásárolnak játékokat, ezért is indokolt a lemezolvasó nélküli modellek megjelenése. Ugyanakkor szép számmal akadnak olyanok is, akik a klasszikus fizikai formát részesítik előnyben, számukra kifejezetten hasznos, ha van egy lemezolvasó is a masinában. Ez azonban a gyártó részéről plusz költséggel jár, hiszen a PS5 burkolata ebben a modellben teljesen másképp fest, illetve külön bele is kell szerelni az olvasót is. Vagyis a lemezolvasó nélküli PS5-öt olcsóbb legyártani.
Így juthatott arra a döntésre a Sony, hogy az új, frissített PS5 modell – a digitális alapmodellhez hasonlóan – nem rendelkezik majd lemezolvasóval, azonban kerül bele egy plusz USB-C-port, amivel rácsatlakoztathatunk a gépre egy külső eszközt. Ezt a külső olvasót valószínűleg szintén a Sony égisze alatt raknák a boltok polcaira, melyeket külön meg lehetne vásárolni, így például a továbbiakban nem kellene két különböző konzolt gyártani.
Aki szeretne lemezről is játszani, annak csak meg kell vennie a külső olvasót, aki viszont csak digitálisan nyomná, annak csak az új modellt kell megvennie. Ugyanakkor bármikor adott a lehetőség, hogy meggondolja magát a digitális játék mellett döntő.
Hogy az új gép pontosan miként fog kinézni, vagy hogy mennyibe fog kerülni, illetve hozzá a külső lemezolvasó, azt természetesen nem tudni, azt azonban Henderson tudni véli, hogy az új gép 2023 szeptembere környékén jelenhet meg. Mindezt hivatalos állásfoglalás vagy bejelentés hiányában illő a helyén kezelni, mindenesetre nem lenne meglepő, ha egy ilyen gép is a piacra kerülne – esetleg teljesen kiszorítaná a mostani darabokat.
via – Insider Gaming
A legjobb iPhone akksi valaha? – Így vizsgázik az iPhone 14 üzemidőben