Ezekre őrülten rápörögtek a magyarok, így csökkentik a rezsit
Egy ismert magyar aukciós oldalon szépen lassan jönnek felfelé azok a holmik, melyekkel csökkenteni lehet a rezsit.
Egy ismert magyar aukciós oldalon szépen lassan jönnek felfelé azok a holmik, melyekkel csökkenteni lehet a rezsit.
Egy ismert magyar aukciós oldalon szépen lassan jönnek felfelé azok a holmik, melyekkel csökkenteni lehet a rezsit.
Nem sokkal azután, hogy a kormány július 21-én bejelentette, hogy augusztus 1-jével megszűnik a korábbi rezsicsökkentés, a magyarok vásárlási szokásai is megváltoztak. Mostantól tehát nem mindegy, hogy mennyit fogyaszt a gaming PC vagy épp a videojáték-konzol. Hogy ezen kívül mire pörögtek még rá a magyarok, arról kiváló képet ad a Vatera összesítése. A TOP10 keresési kulcsszóból ugyanis kiderül, hogy mi lett a legkelendőbb árú a rezsicsökkentés megszűnése után.
A kerékpár, sparhelt, az elektromos roller is sláger lett.
Az alábbi két lista összehasonlításából egyértelműen látható, hogy tavaly óta a TOP10-be került a kerékpár, nyilvánvalóan az autók lecserélése céljából. A sparhelt nyilvánvalóan a magas gázszámlát hivatott elkerülni, a napelem és a cserépkályha szintén rezsicsökkentő törekvésre utal. Érdekesség még az elektromos roller, ami szintén egyre népszerűbb közlekedése forma.
Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 2021. 30. hetében:
Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 2022. 30. hetében:
Ha egyébként még bizonytalan vagy az elektromos rollereket illetően, ajánljuk figyelmedbe Dani tesztvideóját, illetve a Leet Webshopot, ahol számos elektromos roller közül válogathatsz.
KÁPRÁZATOS GTA VI VIDEÓ: valószínűleg így néz majd ki a várva várt játék!