Várhatóan napokon belül elstartol.

A Rainbow Six Siege fejlesztői minden szezonban készülnek friss és visszatérő eventekkel is. Ezúttal a TDM formátumban megérkező Golden Gun mellett egy teljesen új esemény is élesedhet hamarosan. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a M.U.T.E. Protocol: Flesh and Metal nevet viseli majd, a pontos játékszabályok ismertetésére csak július első napjaiban került sor, a Y7S2.1-es frissítésnek hála.

Kedden megérkezett a Rainbow Six Siege Y7S2.2.1-es csomagja is, ám érdemi változásokat nem hozott a játékba, így feltehetőleg a lenti videóban szereplő elemek közül egyik sem fog már változni. A leakerek felfedeztek egy HUD-dal kapcsolatos hibajelenséget is, ám azt sem javították a fejlesztők, így az első napokban biztosan találkozni fogunk majd bugokkal.

Ízelítőt kaphatunk az eseményből egy pár perces videónak köszönhetően!

 

A fenti videót Lungu_r6-nak köszönthetjük, a Telegram csatornájáról töltötte fel valaki YouTube-ra a pár perces mozgóképet. Papíron augusztus másodikáig el kell startolnia az eseménynek, így hamarosan várhatunk egy hivatalos bejelentést is a fejlesztők részéről. A szabályok a következőek lesznek:

  • Ezúttal is két, öt fős csapat esik majd egymásnak
  • Respawn funkció is lesz, így nem fogunk unatkozni a meccsek során
  • BO3 formátumú lesz az összecsapás, a győztes csapatnak két meccset kell megnyernie
  • A játékmód Weapon Tiers lesz
  • Döntetlen esetén hirtelen halál dönt a győzelemről
  • A játékosok a meccsek során ölésekkel fejleszthetik majd fegyvereiket, ám halál esetén a fegyverek is visszalépnek egy szintet
  • A játékosokat felruházza a mód Power Dash képeséggel
  • A csapatoknak a The Brain pajzsgyűrűit kell elpusztítania

Skineknek sem leszünk híján:

Pazar skinfelhozatallal érkezik a következő Rainbow Six Siege esemény

https://leetgaming.com/jbl-bt/

×