A szervezők szerint nem szándékos erőszakkal, hanem tévedésből „támadt” a fiúra az ellene játszó robotkar. Szerinted is? Videón mutatjuk mi történt.

Nézni is rossz, ami azzal a kisfiúval történt, aki harmadmagával állt ki szimultán meccset vívni egy robottal a Moszkvai Sakk Szövetség versenyén. A gyerek láthatóan nem esett kétségbe, pedig komoly fájdalmat élhetett át:

ellenfele egyszerűen lecsapott az ujjára és addig szorította, amíg el nem törte.

A sérülést a szervező szövetség elnöke, Szergej Lazarev is megerősítette, hozzátéve, hogy természetesen nagyon sajnálatosnak tartja. A PC Gamer tudósítása szerint a baleset a Moscow Chess Open múlt heti versenyének ifjúsági szekciójában történt, közvetlenül azután, hogy a robot megtett egy lépést, amit a gyerek mintha túl gyorsan akart volna lereagálni.

Forrás: Moszkvai Sakk Szövetség

Kis hős: a fiú láthatóan nem esett pánikba – ellentétben az őt körülvevő felnőttekkel, akik késve is léptek közbe, hiszen a gép elroppantotta az egyik ujját. Bár a látottak kissé félelmetesnek tűnnek és egyértelműen sértettek minden biztonsági protokollt, a szervezők váltig állítják, hogy véletlen hibából eredő balesetről van szó.

 

A robot – mivel nem fejezte be a kiszámított mozdulatsort, megzavarodott, amikor mozgást érzékelt a tábla fölött, hiszen a gyerek azonnal meg akarta tenni a saját lépését. Nyilván fellelkesedett, mert jó helyzetben találta magát, de erre azért nem kellett volna így ráfizetnie. Az orosz TASS hírügynökség úgy tudja, hogy a fiú egyik ujjcsontja eltört, ezért a szülők felvették a kapcsolatot a helyi ügyészséggel, hogy feljelentést tegyenek.

Bizarr eset – de ilyenkor ki a hibás? Lassan jó lenne tisztázni, mert:

Olyan roboton dolgozik a Facebook, ami megkülönbözhetetlen lesz az embertől

 

https://leetgaming.com/shop/newmerch/

×