Nehéz döntést hozott meg a Valve.

A Valve valamire nagyon ráérzett a Steam Deck megalkotásánál, hiszen elképesztő mértékű rajongás és figyelem övezi a handheld konzol testbe bújtatott számítógépet. Ami a cégnek jó, az nem biztos, hogy a játékosoknak is, ugyanis elképesztő hosszúságú várólista alakult ki mindhárom Steam Deck modellnél, sokaknak akár egy év várakozást is jósolt a készülék hivatalos weboldala. Az óriáscég is érezte, hogy ez bizony hosszútávon nem mehet tovább, így extra fokozatra kapcsoltak június végén.

Kétszer annyi Steam Deck indulhat útjára hetente az elkövetkezendő időszakban!

 

A Valve egy hivatalos Twitter bejegyzés keretein belül jelentette be a jó hírt, melyet kitörő örömmel fogadtak az előrendelők. Az első napokban úgy tűnt, hogy tényleg csak azért gyorsult fel a gyártás, mert végre utolérte magát a cég és a partnerei, ám hamar kiderült, hogy nem ennyire egyszerű a történet.

Többen is arra lettek figyelmesek, hogy a Steam Deck specifikációit felsoroló weboldalon bizony valami megváltozott. Míg korábban az 512 és 256 GB-os modellek kivétel nélkül egy x4 Gen 3-as SSD-t kaptak, addig júliustól már x2 Gen 3-as háttértárakat is találhatnak a vásárlók a hordozható gépekben.  A Valve tesztjei alapján a játékok teljesítményén nem változtat semmit a papíron „lassabb” SSD, ám sokan úgy gondolják, hogy erről nem ártott volna értesíteni a jövőbeli vásárlókat. Úgy tűnik, hogy ez az ára annak, hogy az óriáscég ne ússzon el teljesen a Deckek kiszállításával. Ha valóban nem érezhető a változás, akkor jól döntöttek, az első tesztek alapján hamar kiderül az igazság.

https://leetgaming.com/hutes/

×