Egyedülálló Radeon videókártyát leplezett le a Sapphire
Ez az első RDNA2 egység, melynél meglépte valaki ezt.
Ez az első RDNA2 egység, melynél meglépte valaki ezt.
Ez az első RDNA2 egység, melynél meglépte valaki ezt.
Amikor azt hihetnénk, hogy az AMD Radeon RX 6950/6750/6650 XT kártyák után nem érkeznek újabbak a boltok polcaira az aktuális generációból, nem is tévedhetnék nagyobbat. Ráadásul ezúttal egy olyan termék került leleplezésre, amit eddig nem is nagyon láthattunk a 6000-es Radeonok felhozatalában. A kártyáért az AMD vonalon meglehetősen népszerű Sapphire felel, talán más gyártó nem is kapott engedélyt hasonló modellre.
Nézzük is, hogy mit tud a Radeon 6700!
Bizony, ez az első RDNA2 kártya, mely nevében nem találhatjuk meg az „RX” kifejezést, illetve ezúttal az XT-ről is le kell mondanunk, mely a kártya teljesítményét is előre vetíti. A 6700 specifikációiban leginkább az RX 6700M, laptopokban használt GPU-val egyezik meg, ám majd száz wattos többletfogyasztásának köszönhetően nyers erőben bőven lekörözheti mobil variánsát.
A kártya hátulján megtalálunk 3 DisplayPort 1.4 csatlakozót és egy HDMI 2.1-es portot is. Szerencsére ezúttal olyan funkciókról sem kell lemondanunk, mint az AV1 dekódolás vagy a DirectX 12 és DirectStorage. VRAM-ból 10GB-ot találhatunk majd a kártyán, ezt a limitációt 160 bites memóriabusznak köszönhetjük. Árban és teljesítményben a 6600 XT és 6700 XT közé érkezhet majd meg a Sapphire egyedi modellje, így a jelenlegi körülmények mellett akár jó választás is lehet a középkategóriában.