Most már csak egy olyan készülék/alkalmazás kell, ami egy helyre gyűjti össze a különböző szolgáltatások tartalmait.

Lassan annyi streaming szolgáltatás lesz, mint égen a csillag, ami idővel hasonló problémákat idézhet elő, mint amit a PC-s játékosok éreznek egy-egy újabb kliens bejelentésekor. A különbség csupán annyi, hogy amellett, hogy azon agyalunk mit és hol találunk, a film és sorozat streaming szolgáltatások – érthető módon – pénzbe kerülnek.

Ezzel pedig csak az a probléma, hogy egy átlagos magyar nem feltétlenül engedheti meg magának, hogy mindre előfizessen egyszerre, így az esetek többségében alkalmanként váltogat közöttük. Ez pedig pont nem az a kényelem, amit az ilyen szolgáltatások hivatottak elhozni.

2022 azonban minden eddiginél telítettebb piacot hozhat a magyarok számára is, ugyanis hamarosan hazánkban is elérhető lesz az HBO Max, de a Disney+ is bejelentette a nyári indulását. Rajtuk túl továbbá hallhattunk még a Comcast Corporation és a ViacomCBS Inc. közös szolgáltatásáról, a SkyShowtime-ról is, aminek indulását szintén idénre tervezik.

Ez pedig mostantól már hivatalossá is vált, ugyanis a Media1 szerint a SkyShowtime megkapta a teljes körű hatósági jóváhagyást.

Ez azt jelenti, hogy az NBCUniversal, a Sky és a ViacomCBS több mint 10.000 órányi tartalmával megspékelt új streaming szolgáltatás 2022 második felében (20 másik ország mellett) Magyarországon is elindul. További részleteket sajnos még nem árultak el, így a pontos dátum mellett az árazását sem ismerjük, az azonban már egészen bizonyos, hogy szörnyen telítetté válik utána a magyar piac.

A Netflix, az HBO, a Disney, a Prime, az Apple TV, az SkyShowtime együttesen havonta már bőven 10.000 forint fölött lesznek, és akkor még nem is beszéltünk a hazai filmkölcsönzőkről, ahogyan a különböző egyéb szolgáltatásokkal, mint például a YouTube Premium vagy a Spotify sem számoltunk. Arra pedig sajnos nem nagyon volt még példa, hogy egy szolgáltatás ára a jövőben csökkent volna, amivel ugyancsak érdemes lesz kalkulálni.

Meglepően olcsó lesz az HBO Max idehaza, a Disney+ viszont jóval drágább lehet

 

https://leetgaming.com/streamplify

×