Sajnos sok olyan szituációról lehet hallani, amikor profi futballisták is összeütköznek a törvénnyel. Néhányukról nem is gondolnánk.

A törvény minden országban mindenki számára ugyanazt jelenti: be kell tartani. Ez alól a profi focisták sem kivételek: ők azok, akik rengeteg fiatal számára példaként, kell, hogy szolgáljanak, ezért ugyanolyan kíméletlenül járhatnak el velük is a törvény és a rend őrei. Az elmúlt jó pár évben lehetett hallani különböző játékosok balhés ügyeiről. Volt, akivel az EA kegyes volt, vagyis bent maradhatott a lapja a játékban, viszont előfordult az is több esetben, hogy kikerültek a FIFA-ból. Mondhatni, teljes joggal.

Mi most összegyűjtöttük nektek azokat a játékosokat, akiknek összeütközése volt a törvénnyel, aztán az EA vagy kegyes volt, vagy nem. De egy biztos: felvirágoztathatnák a börtön válogatottakat. Íme a lista:

Benjamin Mendy

A Manchester City világbajnok francia védőjét 4 rendbeli nemi erőszakkal vádolták meg, az EA azonnal lépett is: a lapja már nem elérhető a FIFA 22-ben.

Harry Maguire

A Manchester United angol középső védőjét 21 hónapra ítélték el, súlyos testi sértés miatt. 2 napot követően szabadult. Az EA az ő esetében kegyes volt: maradhatott a játékban.

Marcos Alonso

A Chelsea spanyol nemzetiségű bal védője ittas vezetés miatt kapott volna 21 hónapot, viszont 1 napot követően ő is szabadult, és maradt a FIFA-ban.

George Best

A legendás jobb támadó szintén maradhatott a játékban, őt 3 hónapra ítélték el, ugyancsak ittas vezetésért, majd 1 nap múlva kiengedték.

Ronaldinho

A brazil legenda elég kellemetlen helyzetbe került: hamis útlevél miatt 6 hónapra leültették, viszont 32 napot követően szabadulhatott.

Ti milyen hasonló sztorikat ismertek?

 

Ezt olvastad már?

Brutális lenne – Így nézne ki Messi és Ronaldo Icon lapja a FIFA 22-ben

 

 

×