Váratlan módon legközelebb olyan Dragon Ball játékot kapunk, ahol nem harcolni kell, hanem egyszerű szereplőként túlélni a fenyegetést.

Valljuk be őszintén, a Dragon Ballt nem azért szerettük, mert nagyon ügyesen összegyűjtötték a szereplők a gömböket, hogy kívánságuk teljesüljön. A lényeg a rengeteg látványos harc, epikus robbanásokkal és átváltozásokkal. Ez az, amit általában a Dragon Ball játékoktól is várunk, és az évek alatt szép számban meg is kaptuk. A Bandai-Namco azonban gondolt egyet és úgy gondolta: itt az ideje valami mást keresni a DB univerzumban.

Így elkészült a Dragon Ball: The Breakers, ahol nem harcos szereplőként kell túlélnünk a fenyegetést.

 

Ahogy az az első előzetesből is látszik, a játék lényege pont hogy nem a harc, hanem annak elkerülése. A Dragon Ballban már mindenki tudja, hogy a harcosok hogyan győzték le ellenfelüket, de arról keveset tudunk, hogy ezt hogyan élték meg az egyszerű emberek, illetve azok a szereplők, akik nem elég erősek. Most sajnos ők kerülnek necces helyzetbe, és bizony, ha nem akarnak meghalni, mindent be kell vetniük.

A játék talán leginkább a Dead by Daylighthoz hasonlítható, tehát a társakkal kell együttműködni, lehet eszközöket, trükköket használni, és szépen elkerülni a veszélyes gonosz ellenséget, és kijutni a területről. Ahogy az említett játékban, a gonosz főellenséget is egy játékos irányítja.

A játék 2022-ben jelenik meg. Neked hogy tetszik?

Ezt olvastad már?

11-13 éves kislányokat vetkőztet privát chatszobákban egy magyar videós

 

 

https://leetgaming.com/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×