Egészen elképesztő, hogyan képes kinézni a 2015-ös Battlefront egy kis ray tracinggel és global illumination-nel nyakon öntve.

A DICE által újraindult Star Wars: Battlefront ugyan nem volt egy maradéktalanul jó játék, a gyönyörűségét még a megjelenése után hat évvel sem lehet elvitatni.

Mikor az EA először bemutatta az alapvetően többjátékos módra kihegyezett sorozat legújabb és egyben rebootolt etapjának első részét, egész egyszerűen nem hittünk a szemünknek. Olyan látványvilág tárult elénk, amilyet azelőtt még nemigen láthattunk – köszönhetően a DICE Frostbite motorjának.

A 2015-ös Battlefront ugyan simán megállja a helyét manapság is, sőt, néhány moddal még a korábbinál is durvább dolgokat lehet belőle kihozni. Egy elhivatott modder, Giulio Guglielmi például a következő generációs technológiát, a ray tracinget (sugárkövetés) hozta el a játékba 8K-s felbontás kíséretében, amitől konkrétan jobban néz ki, mint egy animációs film.

A ray tracing technológia nagyon egyszerűen és konyhanyelven fogalmazva annyit tesz, hogy valós időben, vagyis játék közben és folyamatosan a valóságnak megfelelően lemodellezi a fénysugár/sugarak útját és azok viselkedését bizonyos felületeken. Ettől pedig nem csak jobbak lesznek a fényhatások, hanem az objektumok felülete is pontosan úgy fog kinézni, ahogyan hivatott, úgy pedig a tükröződések is valósághűbbek lesznek.

 

A legjobb példa mindezen túl talán a Quake 2 RTX verziója, ami ugyan nem olyan gyönyörű és valósághű, mint a fenti Battlefront, de tökéletesen megmutatja miként és hogyan működik a next-gen technológia a gyakorlatban, és mire is képes pontosan – akár évtizedekre visszamenőlegesen.

 

https://leetgaming.com/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×