Alaposan odaverte az AMD-t az új i5-12600K a kiszivárgott benchmarkokban
Érkezik az Intel új best buy processzora.
Érkezik az Intel új best buy processzora.
Érkezik az Intel új best buy processzora.
Az Intelnek alaposan fel kell kötnie az alsóneműjét, hiszen az AMD nemhogy ott liheg a nyakában, már le is hagyták egy körrel a kékeket. Épp ezért most kell valami igazán nagyot villantani, ami úgy fest sikerül is, az insiderek jelentései szerint ugyanis 46,7%-kal erősebb az Intel Core i5-12600K, mint a rivális AMD Ryzen 5 5600X, legalábbis a CPU-Z Benchmarkjai szerint.
Az i5-12600K 746 pontot gyűjtött össze az egyszálas felmérettetésben, míg a többszáles tesztben 7058 pontot húzott be, mindezt alapórajelen. A szivárogtatók viszont azt is elárulták, hogy szépen lehet tuningolni az Intel új középkategóriásait.
A kék gyártó immáron egy teljesen új felépítést hozott el, az i5-12600K például 6 „Nagy” magot kapott, míg mellette 4 „Kisebb” társmag ketyeg, összesen pedig 16 szálat különít el a processzor. Az árcédula egyelőre kérdéses, de remélhetőleg hamarosan leleplezik hivatalosan is az új szériát.