Egy kis tanulással és gyakorlással te is megnyerheted a nehézkes és erős Warzone lobby-kat.

Szerintem mindenki tudja, hogy érdemes „profi” Warzone streamereket nézni, hiszen rengeteg dolgot tanulhatunk tőlük. Köztük is akad olyan, aki kiemelkedik ezen a téren, mint például IceManIsaac. IceManIsaac rengeteg videót feltöltött már a YouTube csatornájára, ami segít a játékosoknak, hogy

miként válhatnak jobb játékossá.

Most azt mutatja be, hogyan kell a játszani a velük azonos szintű, ha nem magasabb képességű lobby-k ellen. Ehhez pedig egy tournamenten készült felvételeket használt fel, ahol csapata a világ legjobbjai ellen mérkőzött meg.

Az ugrástól kezdve, a harcon át, a Gulág utáni visszatérésig Isaac bemutatta, hogyan tudott csapata sikerrel járni a verejtékkel teli lobby-ban. Közben azt is elárulta, hogy az „átlagos” játékosok is nyerhetnek, amikor a játék beledobja őket az SBMM (skill based matchmaking) turmixgépbe.

Hogyan nyerhetsz egy erős Warzone lobby-ban?

Ugorj egy tervvel

A drop megtervezése kritikus fontosságú. Úgy döntöttek, hogy a TV Stationre érkeznek, amely bár erősen vitatott, de „sok hely van, ahonnan ki lehet rotálni”, valamint járművek, készpénz és általában még egy Buy Station is van. Mivel a TV egy erősen vitatott drop,hely, így Ice csapata rögtön a Gulágban kötött ki.

Szóval a legfontosabb egy olyan helyre érkezni, amit már jól ismersz, illetve van shop és jármű a közelben.

Visszatérés a játékba

Kerüld el az ilyen helyzeteket. A loadout fontosabb, mint a killek.

Mivel meghaltak, így a Gulágban kell nyerni, hogy vissza tudjanak térni a játékba. Itt Isaac Tommey-val áll szemben, így tudta, hogy nem tarthatja sokáig a szögeket. Szerencsére a társa is a Gulágban volt és le tudta infózni, hogy merre jár az ellenfele.

Miután visszatérnek az 1v1-bőln a legfontosabb, hogy biztonságban szerezzenek loadoutot. Ezt úgy hívják, hogy „Regain”. Szóval, ha valakinek újra loadoutot kell szereznie, vagy vissza-lootolnia magátn azt Regainek hívják.

Továbbá Ice csapata felfedi az ingyenes loadoutok stratégiáját. Ha azt akarjátok, hogy az ingyenes loadout „biztonságban” spawnoljon, amikor távol kell menni az akciótól. Épp ezért egészen a térkép pereméig vezetnek, így sokkal kevesebb az esélye, hogy bárkivel találkozzanak a loadout felvétele közben.

Hogyan kell harcolni egy erős lobby-ban?

Ice mindig megjegyzi a kommunikáció fontosságát a meccs során, de kiemeli a pozicionálást és a koordinációt is: felejtsd el a hősködést!

Pozicionálás

Ami a pozicionálást illeti, Isaac azt mondja: „Ha úgy érzed, hogy nem vagy olyan jó játékos, és még egy átlagos játékos is jobb nálad, akkor legyőzheted őket egy jó pozicionálással”.

Ez alatt olyan dolgokat ért, mint a magaslatok kihasználása, szögek fogása és a „fejesek” biztosítása, miközben nem szabad túl mohón ölni. Fontosabb a túlélés, mint egy kill, mert simán kipakolhat a csapat másik fele, vagy akár egy másik csapat, míg te egy emberrel foglalkozol.

Koordináció

A koordináció egy kicsit egyszerűbb. Ice alapvetően a csapattüzelésről beszélt: „Próbáld meg koordinálni a csapatod a jó játékosok ellen. Amint meglőttök egy jó játékost, első gondolata, hogy fedezék mögé szökjön. Ezért a jó játékosokat úgy kaphatjátok el, ha a csapatból mindenki rá lő. Ezzel megtöbbszörözitek a knock, illetve a kill esélyét.

Természetesen, ne a loadout mellett kezdjetek el lövöldözni.

Összességében, ha kemény lobby-kban akarsz nyerni, ezek a konkrét tippek hasznosak lehetnek. A legfontosabb, hogy csapatként kell megtervezni a játékot és együtt mozogni, ahelyett, hogy Rambo mondájára viselkedsz. Remélhetőleg IceManIsaac tudott pár hasznos tippel szolgálni. Még úgy is érzed, hogy ezeket már rég tudtátok, próbáljátok aktívan is gyakorolni ezeket a fontosabb pontokat.

Ha megnéznéd a teljes videót: 

Neked milyen nehéz lobby-kat szokott dobálni a játék?

×