Sam Lake maga jelentette be, hogy pár hét múlva megjelenik az Alan Wake Remastered, ami 11 év után PlayStation-re is megérkezik.

Emlékszem, hogy annak idején elsődleges szempontom az Xbox 360 vásárlása mellett az Alan Wake volt. Ahogyan az Xbox One mellett is azért állapodtam meg előbb, mint a PlayStation mellett, mert csak arra jelenik meg a Quantum Break.

Semmi más nem érdekelt túlzottan kizárólag az, hogy azokkal a játékokkal tudjak játszani, amit a Remedy és Sam Lake jegyez. Nem tehetek róla, korszakos zseni a finn mester, ahogyan a legkevésbé sikerült alkotásai is messze az ipar legjobbjai – mondom ezt ordítóan nyilvánvaló módon teljesen ELFOGULATLANUL.

Mindemellett az Alan Wake az egyik legalulértékeltebb játéka az előző generációnak, ami az Xbox 360 óriási és váratlan sikere miatt is óriási kérdőjel. Pedig Sam Lake és a teljes Remedy csapat a szívét-lelkét beletette, és ugyan nem egy könnyen emészthető darab, a remek története és karakterei, a kiváló és egyedi játékmenetbeli megoldásai, illetve a mai napig frissnek ható grafikája miatt is a legjobbak panteonjában a helye.

Sajnálatos módon viszont PlayStation konzolokra az Xbox-exkluzivitás miatt sohasem jelenhetett meg…

Néhány napja azonban felröppent egy kósza platyka, miszerint a Remedy már készíti az Alan Wake felújított kiadását.

 

Mit készíti, nemsokára ki is adják, ami azért hathatott különösen furcsának, mert a közelre datált megjelenése ellenére sem lehetett róla hallani hivatalos forrásokból. A pletyi legjobb része nem is ez volt, hanem hogy a remasterelt kiadás nem csak PC-re és Xbox masinákra, hanem PlayStation konzolokra is megjelenik.

Ez mondjuk már a Remsatered kiadás híre miatt sem lehet meglepő, hiszen az egész kizárólag azért készülhet el egyáltalán, mert a Microsofttól visszakerültek a jogok a Remedy-hez… Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen a Control kiegészítőjében is egyértelművé tették a dolgot, illetve a tényt, hogy a tó mélyén rekedt Alan sincsen elfelejtve.

A mai napon pedig óriási hírt közölt maga a nagy Sam Lake: elő a zseblámpákat, tényleg visszatérünk Bright Falls-ba! Érkezik az Alan Wake Remastered!

Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy Alan Wake megújult, de legalábbis az újabb generációra szabott külcsínnel: felújított karakter modellekkel és animációkkal tér vissza, hanem azt is, hogy 11 év után PlayStation-re is megjelenik. Egészen pontosan – PC és Xbox mellett – PlayStation 4-re és PlayStation 5-re – és még az is esélyes, hogy ez utóbbin haptikus visszajelzést is kaphat.

A továbbiakban változtatás nélkül idézzük Sam Lake-et, amit eredetileg a rajongói The Sudden Stop rajongói oldalon publikált:

Ez neked szól.

Több mint boldog vagyok, hogy elmondhatom, hogy e sorok írásakor az Alan Wake Remastered már a befejezéséhez közeledik. Megerősítve, bejelentve, hogy az Epic Games Kiadóval közösen készül. Multiplatform lesz, PC-n az Epic Games Store-on, Xboxon, és most először PlayStationön, ebben a generációban és az előzőben is.

Ez neked szól. Az Alan Wake több mint 11 évvel ezelőtt jelent meg, és ez idő alatt újra és újra tudtunkra adtátok, hogy mennyire szeretitek a játékot, a történetet és a karaktereket. Ez nagyon sokat számít nekünk. Mi is szeretjük ezt a játékot, én is szeretem ezt a játékot. A remaster azért készül el, mert évek óta támogatjátok az Alan Wake-et. Ezért éreztük úgy, hogy helyénvaló ezt a bejelentést itt, a The Sudden Stopon tenni, amely 2012 óta szerves része a Remedy közösségének, amikor is Alan Wake rajongói oldalként indult. A Remedy-közösség nem lenne az, ami ma, a The Sudden Stop nélkül, és hálánkat szerettük volna kifejezni azzal, hogy itt és most számolunk be az Alan Wake Remasteredről. Szóval köszönjük, Rachel, és mindenki másnak is, hogy ennyi éven keresztül támogattátok a Remedy-t és a játékainkat.

A játék elején Alan Wake azt mondja: „Egy horrortörténetben az áldozat folyton azt kérdezi, hogy miért – de nem lehet magyarázat, és nem is szabad, hogy legyen, a megválaszolatlan rejtély az, ami a legtovább velünk marad, és ez az, amire a végén emlékszünk.” Ez az, amire emlékszünk. Ez a gondolat közel áll a szívemhez. Azok a történetek, amelyek elgondolkodtatnak, izgatnak, azok a történetek, ahol nem adnak ki mindent szabadon, vagy nem csomagolnak szépen, ahol marad rejtély számomra. A rejtélyek varázslatosak, ígéretet hordoznak, és gyakran kielégítőbbek, mint a végső válasz. Mi, mint csapat, és én, mint az Alan Wake vezető írója, már régóta ezt a célt tűztük ki magunk elé.

Ez a történet és a karakter sok szempontból személyes volt. Alan Wake, mivel maga is író, lehetőséget adott arra, hogy azt, amit íróként csinálok és szeretek, a történet egyik elemeként használjam. Alan Wake az erdők és tavak misztériumát is tartalmazta, amelyek számomra finnként értékeknek számítanak. És ahelyett, hogy egy egysíkú, koncentrált horrorműsor lett volna, a horror, a humor és a természetfeletti rejtély különös keveréke volt. Azért is szeretem, mert nagyon nehéz játéknak bizonyult, sok küzdelemmel az út során, és ez még büszkébbé tesz arra, amit elértünk.

Az eredeti játék csak Xbox 360-ra és néhány évvel később PC-re volt elérhető. Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy a felújított változatot egy új generációs platformra is kihozhatjuk. Izgatottan várom, mit gondolsz az Alan Wake-ről.

Az Alan Wake Remastered az eredeti élmény, amibe évekkel ezelőtt beleszerettél. Ezen nem akartunk változtatni. De a látványt mindenhol, beleértve magának Alan Wake-nek a karaktermodelljét és a mozgóképeket is, frissítettük és javítottuk néhány válogatott újgenerációs frissítéssel.

Az Alan Wake Remastered idén ősszel jelenik meg. Maradjatok velünk, ha hamarosan további információkkal szolgálunk.

Ez neked szól. Remélem, élvezni fogod, akár újra, mintha egy régi baráttal találkoznál, akár először.

Mély tisztelettel,

Sam Lake, kreatív igazgató, Remedy Entertainment

https://leetgaming.com/?s=cyberpunk&post_type=product

×