Az Epic vs. Apple ügynek köszönhetően kikerült egy 2010-es belsős levelezés, amiben maga Steve Jobs ír egy mindennél kisebb és olcsóbb iPhone ötletéről.

Lehet szeretni, és lehet utálni is Steve Jobs-t, az Apple-el elért sikereit és a technológiára – főleg a számítástechnikára és a mobiltechnológiára – tett hatását senki nem kérdőjelezheti meg. Az iPhone-nal például teljesen átírta az emberiség hétköznapi életét, tulajdonképpen elhozva az okostelefonok korszakát, és ugyan halála után az almás vállalat sokkalta kevesebb előremutató és forradalmi kütyüvel állt elő, piaci helyzete rendíthetetlennek tűnik.

Pedig az Apple-t aztán támadják rendesen a piaci helyzete miatt, főként olyan vádakkal, miszerint rendre vissza is él vele. Az egyik legnagyobb kritikusa a vállalatnak az Epic Games, amivel a mai napig perben állnak, és ami miatt számos vállalatnak kellett közzétennie egy csomó belsős levelezést és hivatalos dokumentumot, amikből aztán egy csomó szaftos dolog ki is szokott derülni.

Most is hasonló történt, amikor a bíróságon kellett bemutatni Steve Jobs egyik emailjét, melyben többen a soha meg nem jelenő iPhone nanot vélik felfedezni.

Jobs belsős levelezése | Kép: The Verge

A belsős üzenetet Jobs még 2010. október 24-én küldte egy stratégiai megbeszélés részeként, melyben több napirendi pontot konkrétan fel is sorol. Itt olvasható ki a dokumentum alján az iPhone nano, ami a márkajelzésnek megfelelően az iPhone 4-nél kisebb és olcsóbb lett volna. Ennél több részletet azonban nem tudni meg a készülékről, csupán annyit, hogy valószínűleg az Apple akkori sztárdizájnere, Jony Ive készítette volna a dizájntervét, nagyban alapozva az iPad touch-ra.

Steve Jobs egy évvel később elhunyt, az iPhone nanoból pedig nem lett semmi.

Ugyan az olcsóbb és kisebb, a nagyokhoz képest szerényebb képességű iPhone ötlete végül megvalósult a Minikkel, Jobs vélhetőleg másként közelítette meg a dolgot. A Mini ugyanis egy régóta létező széria, amit már az iPodoknál is használtak, a nano viszont még azoknál is kisebb és kompaktabb készülékeket jelölt – legalábbis akkoriban.

Nano megjelölést – sem előtte, sem utána – egyetlen iPhone sem kapott, és aligha fog ez megváltozni a jövőben. 2017-ben már az iPod nano gyártását is beszüntette, helyette bevezették a Minit, így akár az is elképzelhető, hogy az iPhone 12 Mini sok olyan ötletet kapott örökül, amelyet még 2010-ben fogalmazott meg Steve Jobs.

Bárhogyan is, az iPhone nano egészen különös terv volt abban az időben, amikor a vállalat még 3,5 hüvelykes képernyővel rendelkező iPhone 4-eket készített, hiszen manapság már azok is egészen kicsinek számítanának.

via – The Verge

https://leetgaming.com/?s=cyberpunk&post_type=product

×