Egy fejlesztő egészen érdekes kérdéskört tett fel a játékában, mely szerint mi lett volna, ha Adolf Hitler az 1920-as években a pszichoterápiához fordult volna segítségért.
Adolf Hitler az emberiség történetének egyik, ha nem a legvitatottabb embere, akivel kapcsolatban egy morális kérdéskör is fel szokott merülni. Ha lenne rá lehetőségünk, akkor visszautaznánk az időben és megölnénk a baba Hitlert, hogy elkerüljük a később miatta bekövetkezett világháborút és népirtást?
A legtöbben erre nyilvánvaló és határozott igennel felelnének, azonban az átlagnál magasabb empátiával rendelkező emberek számára talán nehezebben menne egy újszülött csecsemő meggyilkolása. Ez esetben egy másik morális – és pszichológiai – opció merülhet fel, miszerint más neveltetéssel és életúttal nem vetemedett volna erre – vagyis felnevelnénk-e egy olyan embert, aki a mi emlékezetünkben a történelem legnagyobb tömeggyilkosává vált, remélve, hogy ezúttal másként lesz majd?
Egy Jon Aegis nevű indie játékfejlesztő egy másik felvetésen elmélkedett, miszerint mi volna, ha a 20-as évek pszichoterapeutájaként hozzánk jött volna el Hitler segítségért. Vajon a mentális problémáit és gyermekkori traumáit időben kezelve megakadályozhattuk volna – vagy ahelyett, hogy megölnénk, meg tudnánk-e akadályozni – a későbbi szörnyűségeket?
Erről a felvetésről szól a Heal Hitler nevű játék, amely nem olyan rég jelent meg Steamen, de máris közgyűlölet tárgyává vált.

A játék leírása alapján a legfőbb célja megismertetni az emberekkel a valódi mentális problémákat, és azt, hogy érdemes mindenképpen kezdeni is velük valamit. Aegis szerint ugyanis bizonyos körülmények között – segítség nélkül – bárkiből olyan ember válhat, mint amilyen Hitler is volt, ezért nem tudhatjuk le a náci birodalom vezetőjét annyival, hogy egy embertelen szörnyeteg volt. Szerinte, ha így teszünk, azzal csak a valódi problémákat mismásoljuk el.
A játékban egy 1925-ben praktizáló pszichoterapeutát alakítunk, aki a kornak megfelelően jungi és fraudi pszichoterápiai módszerekkel próbál segíteni a pácienseinek. Ez esetben ez Hitler lesz, aki dühkezelési problémákkal érkezik, a mi dolgunk pedig különböző analitikai módszerekkel a komplexusai és a traumái mélyére ásni – és ha mindent jól csinálunk, akkor elkerülhetjük a háborút és a holokausztot.
Ez a koncepció viszont sokaknál kiverte a biztosítékot.
Többeknek nem kifejezetten nyerte el a tetszését Hitler ilyen módon való emberi ábrázolása, szerintük ugyanis ez egyenes út a nézeteivel való szimpatizáláshoz. Legalábbis a legtöbb és leghangosabb kommentek (legtöbbjük Redditen) erről szóltak: „Leszarom Hitler gyerekkori traumáit, inkább az áldozataival kellene foglalkoznod.„, többen egyszerűen nem hiszik el, hogy ennyivel orvosolhatóak lettek volna Hitler mentális problémái, de nagyon sokan egyszerűen csak lenácizták a fejlesztőt, és a játék törlését követelik.
After 3 months of work I’ve got an official trailer for my psychological PC game, Heal Hitler, where you psychoanalyze Hitler and all his complexes by using both the Jungian and Freudian psychology in an attempt to avoid the war.
byu/JonAegis inJung
„Az elmúlt két hétben több száz személyes támadást kaptam, a legtöbbjükben azzal vádoltak, hogy náci vagyok. Megpróbáltam elmagyarázni a helyzetet a játék előszavában és a Steam áruházban, de hiába. Úgy tűnik, hogy azok, akik a Redditen támadtak rám, nem hallgatnak az észérvekre, és mindent feltételeztek anélkül, hogy ellenőrizték volna a tényeket, és minden hozzászólásomat kiragadták a kontextusból.” – nyilatkozott és reagált a róla szóló támadásokra a Newsweeknek.
Steamen viszont többen építő jellegű kritikákat is hagytak. Sokan azért értékelték pozitívan a játékot, mert megértették a koncepciót és az üzenetet, illetve valóban képes lehet rávilágítani valódi, mentális problémákra. Vannak viszont olyanok, akik ugyancsak jónak tartják az elképzelést, csak a megvalósítás az, ami nem jött össze. Szerintük a játék nagyon rövid (kb. egy óra alatt, vagy még hamarabb be lehet fejezni), ezért valódi és mély rálátást nem ad, mindamellett a játék szerinti három alkalmas terápia sem elegendő a valóságban a megfelelő – és a kívánt – eredmény eléréséhez, de még a dialógusokban is kevés a választható opció, pedig egy beszélgetős játékról volna szó.
„Hitlerről tanulni nagyon nehéz dolog volt” – írta a Forwardnak küldött emailben Aegis, aki nem volt hajlandó megadni valódi nevét. A játék megalkotása során tanulmányozta Erich Fromm szociálpszichológus Hitlerről szóló elemzését, Walter Langer „The Mind of Adolf Hitler” című könyvét, a DSM-IV értékelését a diktátorról, valamint Peter Ross Range „1924: The Year that Made Hitler” című könyvét.
„Hitler ember volt” – mondta a fejlesztő. „Elég unalmas és gyenge ember. Pontosan ez a lényeg. Egy ilyen fickó még ma is létezhet, és azok az emberek, akik nem igazán szoktak hozzá, hogy a saját gonoszságukkal, – vagy akár traumáikkal és problémáikkal (a szerk.) – foglalkozzanak, nem tudnák felismerni ezt más emberekben.”
