A 12. generáció várhatóan hónapokon belül elstartolhat.

Azt már régóta tudjuk, hogy várhatóan november környékén az Intel leleplezi a következő generációs processzorait. A 10 nanométeres gyártástechnológián készülő Alder Lake széria több szempontból is változtat az eddig bevett szokásoson, nem csak a kisebb tranzisztorokkal fog villantani a kék óriás. Eddig azonban a legnagyobb kérdés az volt, hogy mennyire lehet előre tervezni az újdonságokkal, szintén egy generációt húz majd-e az új foglalat és az alaplapok.

Nos, jó hírek érkeztek, nagy eséllyel a 13. generációhoz (Raptor Lake) sem kellenek majd új alaplapok!

A következő generáció egy LGA-1700 névre hallgató foglalatot fog majd használni, a nevéből adódóan az elrendezés (alaplapon a lábak) marad a régi, csak immár 1700 ponton fognak érintkezni a komponensek. Az 500 plusz tűnek hála jelentősen megnő a processzor területe, az eddig megszokott négyzet formát is inkább egy téglalapra hasonlító foglalat veszi majd át. Érdekesség, hogy a socket “magassága” viszont némileg csökkent. A megnövekedett méret miatt az eddig használt hűtésrögzítést segítő lyukak is új helyre költöznek, így a jelenlegi hűtőket nem fogjuk tudni felszerelni. Remélhetőleg a gyártók biztosítanak majd a régebbi tulajdonosoknak is kompatibilis, átdolgozott felfogatókereteket, melyekkel könnyedén orvosolható a probléma.

Series 600 újdonságok

A fentieken kívül a 600 series alaplapok lesznek az első példányok melyek consumer vonalon is támogatják majd a DDR5 memóriákat. Ezen kívül bevezetésre kerülhet majd a Hybrid elrendezés is, mely az ARM rendszerek big.LITTLE processzoraihoz hasonló technológiát rejt magában.

A Hybrid technológia

Az Intel mérnökei nem egy új dolgot találtak ki, hiszen mobilokban már hosszú évek óta elérhető az ARM big.LITTLE/DynamIQ fantázianéven futó architektúra. Az Apple novemberi bejelentése óta megtalálhatjuk ezt a felépítést a MacBook Air, MacBook Pro és Mac Mini és az iMac M1-es változataiban.

Az Intel természetesen nem ARM platformon, hanem a régi, megszokott x86-64 architektúrán akarja bevetni a dolgot. Erősen leegyszerűsítve a CPU-ban többféle magot is megtalálhatunk majd. Egyrészt lesznek a hatékony, ám viszonylag nagy energiaéhségű magok és mellettük helyet kapnak kisebb fogyasztású, de lassabb magok is.

Honnan tudjuk, hogy az új alaplapok két generációt is kihúznak majd?

Jogosan merül fel a kérdés, ha egy szimpla pletykáról lenne szó, akkor nem is feltétlenül hinné el az ember, hiszen a 12. generációt sem mutatta még be az Intel. Az Intel a SATA-IO oldalára töltött fel néhány dokumentumot június végén, melyek alapján az iparági elemzők és szakértők egyöntetűen azt állítják, hogy bizony legalább 2 generációt kihúznak a lapok. Erre utal a leírásban a „Codename Alder-Raptor Lake PCH-S SATA Controller” megnevezés, hiszen mindkét generáció (Alder Lake 12. – Raptor Lake 13.) szerepel bennük.

Miért is lehet ez jó nekünk?

Az újdonságokat bátrabban veheti majd meg az ember, hiszen tudja, hogy a következő generáció tagjai is könnyedén belemennek nagy eséllyel a meglévő alaplapjában. Csakúgy mint a nyolcadik és kilencedik (és a 10./11.) generáció esetén, vígan muzsikál egy Z370-es lapban is a 9900K egy BIOS frissítés után. Nem árt azonban tisztában lennünk azzal, hogy a 13. generációra több újdonsággal és készül az Intel, így a 700-as szériás lapok rendelkezni fognak pár exkluzív fejlesztéssel. Ilyen lesz a PCIe 5.0 támogatása, bár még a 4.0-t sem használják ki a hardvereink.

Néhány kép forrása: http://videocardz.com

https://leetgaming.com/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×