A Facebook ellen nagyon sokan nyújtanak be keresetet, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság vádirata mögé viszont 48 állam állt be. Ennek ellenére is felmentették a közösségi portált.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC – angol rövidítés) az amerikai kormány támogatásával még 2020. decemberében vitte bíróság elé a Facebookot azzal az indokkal, hogy a közösségi óriás legalább 2011 óta monopolhelyzetben van, amivel rendre vissza is él.
Nem csak kizárják az olyan szakmai közösségi hálózatokat, mint a LinkedIn, illetve az olyan videomegosztó oldalakat, mint a YouTube, de meg is vásárolja azokat a cégeket, akikről úgy gondolja, hogy később a konkurenciája lehet – itt elsősorban az Instagram és a WhatsApp párosra utalva. A vád továbbá szeretné, ha a jövőben korlátoznák az ilyen felvásárlásokat, a Facebooknak például megtiltanák, hogy a kormány engedélye nélkül 10 millió dollár fölött bármilyen céget magába olvasszon.
Az ügy végére a napokban tett pontot egy szövetségi bíró, James E. Boasberg azzal az indokkal, hogy az FTC nem szolgáltatott elegendő tényt az állításának bizonyítására, miszerint a Facebook a közösségi médiapiac 60 százaléka fölött bábáskodik. Továbbá azt is szóvá tette, hogy WhatsAppot és az Instagramot is már évekkel ezelőtt, 2012-ben és 2014-ben vásárolták fel, így a bíró szerint hiába lenne megalapozott a vád, túl sokat vártak vele.

„Örülünk, hogy a mai döntések elismerik a Facebook ellen benyújtott kormányzati panaszok hiányosságait” – nyilatkozta Christopher Sgro, a Facebook szóvivője. „Mindig tisztességesen versenyzünk az emberek idejéért és figyelméért, és a továbbiakban is nagyszerű termékeket fogunk nyújtani a szolgáltatásainkat használó emberek és vállalkozások számára.”
A közösségi óriás ugyan 2020. végére már 195 millió aktív napi felhasználóval büszkélkedett az államokban, az ilyen perek és vádak során mindig azzal védekezik, hogy ő valójában csak egy, a közösségi oldalak és alkalmazások egyre bővülő piacán. Érvét általában a TikTok 95 millió napi amerikai felhasználójára, illetve a Twitter napi 38 millió aktív amerikai felhasználójára alapozza.
Bár a bíró nagyrészt a Facebook javára döntött, azt mondta, hogy elutasítja a közösségi hálózat azon állításait, hogy az FTC-nek nem volt megfelelő felhatalmazása arra, hogy megtámadja a WhatsApp és a Facebook megvásárlását. Hogy ez a kérdés felmerülhet-e a későbbi peres eljárások során, az a kormányon múlik – tette hozzá.
Az ügy fontosságát rendkívül jól példázza, hogy soha nem látott összefogást eredményezett, ugyanis 48 szövetségi állam állt be mögé. Az FTC-nek természetesen lehetőségében áll egy módosított, átfogalmazott vádat benyújtani, de annak elbírálása még több időt hagy a Facebooknak a felkészülésre.
A dolog érdekessége, hogy a bírói döntés nyomán a Facebook árfolyama valósággal kilövellt: négy százalékos értékpapír növekedés után 1000 milliárd dollár fölé szökött a vállalat értéke.
via – The Washington Post | A borítókép egy korábbi tárgyláson, Mark Zuckerberg kihallgatása során készült
