Veszélyben a laptopok! - Drágulásra és hiányra figyelmeztet a legnagyobb laptopgyártó
Az Acer egyik vezetője megerősítette, ami már a levegőben volt már egy ideje: hamarosan drágulnak a laptopok, amikből még hiány is lehet.
Az Acer egyik vezetője megerősítette, ami már a levegőben volt már egy ideje: hamarosan drágulnak a laptopok, amikből még hiány is lehet.
Az Acer egyik vezetője megerősítette, ami már a levegőben volt már egy ideje: hamarosan drágulnak a laptopok, amikből még hiány is lehet.
Lassacskán, de végül mindenkit utolér a chip-félvezető hiány, így a konzolok, videokártyák, mobilok és az autók után a laptopok is komoly drágulással nézhetnek farkasszemet. Az Acer legalábbis mindenképpen, a világ egyik legnagyobb laptopgyártójának társműveleti igazgatója, Tiffany Huang a The Guardian-nak nyilatkozva mondta, hogy már most komoly problémákat okoz a gyártáshoz elegendő chipek beszerzése.
„Súlyos hiány van, és nem egyszerűen arról van szó, hogy minden családnak legyen egy eszköz, amit használhat, hanem minden embernek kell egy eszköz a munkához vagy az oktatáshoz. Hamarosan a világszintű keresletnek már csak az 50%-át tudjuk kielégíteni.” – mondha Huang.
A szakember hozzátette, hogy a félvezetők problémája minimum 2022 közepéig el fognak húzódni, ami azt jelenti, hogy addig biztosan nem fognak tudni megfelelő mennyiségű készüléket előállítani. Ezt az állítást a Gartner elemzőcég is megerősítette hozzátéve, hogy ez a kisebb igényű cégeket sem fogja elkerülni, akiknek a beszállító még a chipeket is drágábban fogja kínálni.
A félvezetők problémáját a koronavírus-járvány mellett még tovább nehezíti a tajvani gyárakat érintő óriási szárazság, amely miatt még kevesebb alkatrészt képesek előállítani.
Az Acer mindeközben igyekszik tartani a környezetvédelemmel kapcsolatos elkötelezettségét és vállalásait is, amely értelmében a vállalat 2035-re 100%-ban megújuló energiaforrásokra tér át. A például vállalat bejelentette új „környezetbarát” laptopját, a Vero-t, amely 50%-ban újrahasznosított műanyagot tartalmaz a billentyűzetben és néhány alkatrészeiben is, de múlt héten bejelentettek újabb gamer laptopokat, notebookokat és Chromebookokat is, amelyek az év második felétől kerülnek a boltok polcaira.
via – The Guardian