Nem lesz event a szezon végén.

Már 3 nap is eltelt, mióta megérkezett a Fortnite v16.50-es frissítése. Az adatbányászok nem tétlenkedtek, a rengeteg kozmetikai tárgy mellett a napokban már többször is említett UFO tematikára utaló jeleket is kitartóan kutatják. A jelenleg elérhető információk alapján

ezúttal sem lesz szezon végi, nagy event a játékban.

 

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy jövő héten élesedik a fentebb látható Lobby. A televízióban véletlenszerű, űrlényekkel kapcsolatos képek fognak majd felvillanni. Ezen kívül egy számlálót is elhelyeznek majd a fejlesztők, ám jó kérdés, hogy a szezon végét fogja jelezni vagy az UFO-k első feltűnését a pályán.

Úgy tűnik az Epic Games a hatodik szezonnal kezdődően megváltoztatta az évek óta megszokott rendszert és ezúttal is majd a hetedik szezon első napján kapunk egy in-game eseményt. Nem feltétlenül baj ez, hiszen a hatodik season nyitánya is kiváló volt a játékosok szerint és még elspoilerezni sem nagyon lehetett.

Ti a szezon végi vagy szezon eleji eventeket preferáljátok jobban?

×