A Blizzard még ebben a hónapban egy kétórás, PvP-re fókuszáló előzetest tart az Overwatch 2-ről.

A játék közösségének szóló első hivatalos videófrissítésében Keller elárulta, hogy az Overwatch és az OWL csapat tagjai egy kétórás élő közvetítést tartanak, amely inkább a készülő cím PvP aspektusaira koncentrál. Az ígéretek szerint több részletet és minden eddiginél jobb betekintést nyújt a régóta várt folytatásba.

Ez a vadonatúj betekintés az Overwatch 2-be május 20-án 21:00-kor, élőben zajlik majd.

Feltehetőleg az Overwatch youtube csatornáján. Az előzetes mellett az Overwatch fejlesztőcsapata egy ritka AMA-t is tart a játék subredditjén május 24-én.

„Minden, amit mutatni fogunk, fejlesztés alatt áll, és még folyamatban van. Az Overwatch 2 PvP-jéről pedig még az év folyamán többet fogunk beszélni, úgyhogy még sok minden vár ránk” – mondta Keller. „Elkötelezettek vagyunk, hogy minél több információt osszunk meg veletek az Overwatch 2 fejlesztéséről.”

 

Bár láttunk már előzetest néhány új pályáról és a PvP-be érkező új „Push” játékmódról, Torontón kívül még nem láttunk belőlük semmit akcióban. Így a rajongók, akik türelmesen várják, hogy lássák, milyen Rómában, New Yorkban, Indiában és más új pályákon játszani.

@Blizzard Entertainment

Igaz Keller még csak kevesebb mint egy hónapja áll a játék élén, miután az Overwatch régóta vezetőjének, Jeff Kaplannak a váratlan távozása 2021. április 20-án világszerte sokkolta a rajongókat.

Ti várjátok már a május 20-at ?

https://leetgaming.com/?s=xiaomi&post_type=product

×